bezár
 

zene

2015. 08. 25.
Rockfesztivál Sitkén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombaton ismét megrendezik a sitkei rockfesztivált, amelyen az amatőr együttesek után a Piramis, az Örökség, a Road, a Lord és végül a Hooligans lép fel.

Morgós István, Sitke község polgármestere az MTI-nek elmondta: több mint négyezer embert várnak a 29. fesztiválra a szervezők, a koncert bevételeit pedig az eddigi hagyományokat követve a Hercseg-hegy oldalában álló kápolna felújítására, valamint helyi civil egyesületek támogatására és jótékony célokra fordítják.
    

prae.hu

Hozzáfűzte: a fesztivál a hagyományokat követve idén is lehetőséget kínál a bemutatkozásra tehetséges, feltörekvő bandák számára, délután két órától egymást váltva lép fel a PMR Band, a Csabigél és a Maxisun.
    

Elmondása szerint a színpadon történteket idén egy hatalmas kivetítőn is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők, emellett szólt arról is, hogy a parkolást az önkormányzat ingyenessé tette.
    

Morgós István polgármester megjegyezte: már folynak a 30. rockfesztivál előkészületei is, a jövő évi rendezvényt a kerek évforduló okán ismét több naposra tervezik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Pablo Luna Benamor című zarzuelájának bécsi előadásáról
Verdi Nabuccója a Nemzeti Filharmonikusok előadásában

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés