bezár
 

színház

2015. 09. 27.
Jubileumi műsorral ünnepli 15. születésnapját az ExperiDance
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén ünnepli 15. születésnapját az ExperiDance tánccsoport, amely ebből az alkalomból október 3-án és 4-én az Ezeregyév című produkciót az eredeti, alapító tánckarral együtt mutatja be a RaM Colosseumban.

A jubileumi gálaesten egykori és jelenlegi táncosok váltják majd egymást a legfőbb szerepekben, élükön Román Sándor alapító-koreográfussal, aki sok év után tér vissza a színpadra - közölte a produkció az MTI-vel.

Szkéné színház

Az ExperiDance az elmúlt 15 évben 12 országban lépett fel, és 1900 telt házas előadásukat több mint 1,8 millió néző látta. "Ilyen komoly eredményekkel a hátunk mögött úgy éreztük, hogy a jubileumunk megünneplésére igazán különleges produkcióval kell a közönség elé lépnünk, ezért a legelső, Ezeregyév című darabunkat visszük színpadra úgy, hogy nem csak Magyarország történelmét, hanem saját múltunkat és jelenünket is megidézzük" - olvashatók a közleményben Vona Tibor alapító-producer szavai.

Az Ezeregyévet 2000-ben mutatták be először, azóta több mint 550 telt házas előadást tartottak. A benne szereplő 58 táncművész 21 képben mutatja be a magyar történelem legszebb és legnehezebb pillanatait a Honfoglalástól egészen máig. 

"Az Ezeregyév rendkívül technikás darab, amely komoly állóképességet igényel, ezért az eredeti társulat számára igazi kihívás a felkészülés. Mivel én is színpadra lépek a Teremtő szerepében, az elmúlt hónapok komoly fizikai- és mentális tréninggel teltek" - vallotta meg Román Sándor alapító-koreográfus.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés