bezár
 

színház

2015. 11. 10.
Nem lesz posztumusz Nemzet Művésze-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem vette tárgysorozatba kedden az országgyűlés kulturális bizottsága a Nemzet Művésze díj posztumusz adományozásáról szóló indítványt.

Dúró Dóra és Rig Lajos, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőinek előterjesztését 1 igen és 10 tartózkodás mellett nem vették tárgysorozatba.
    

Szkéné színház

Rig Lajos az ülésen elmondta: a jogszabály módosítása lehetőséget nyújtana azon Kossuth-díjas művészek elismerésére, akik nem érhették meg, hogy jelöljék őket a Nemzet Művésze elismerésre. Véleménye szerint ez méltó tiszteletadás lenne az emléküknek. Kiemelte:  a módosítás a költségvetést nem érintené, viszont erkölcsi megbecsülést jelentene a családnak és az alkotóknak.
    

A módosító indítvány indoklása kitér arra, hogy a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény nem teszi lehetővé, hogy a Nemzet Művésze díj posztumusz is adományozható legyen. A javaslat szerint a díjazottak meghatározott létszámába a posztumusz díjazottak nem számítanának bele, az elismerés adományozásra olyan személy esetében lenne lehetőség, akinek elhunytától számítva 15 év még nem telt el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
A Moonlight Pictures a Jurányiban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
Nemes László: Árva


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés