bezár
 

film

2015. 11. 12.
17. pozsonyi filmszemle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Danny Boyle legújabb rendezésével, a Steve Jobs című életrajzi filmmel kezdődött meg csütörtökön a 17. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál (BAIFF), amely november 17-ig tart négy helyszínen.

A pozsonyi filmszemle a Szlovákiában minden évben megrendezendő csaknem húsz ilyen jellegű rendezvény között ugyan nem a legrégebbi, de rendszerint a legnagyobb látogatottságú. A mustrát a még megmaradt három pozsonyi városi moziban - a Mladost, a Lumiere és a Nostalgia mozikban - illetve egy új helyszínen, a Gorila Urban Space-ben tartják.
    

prae.hu

A hat napon át tartó szemle idei kínálatában a korább évadoknál kevesebb, száz film szerepel. Ezeket a korábbi tíz helyett az idén 15 szekcióba, köztük 3 versenyszekcióba sorolták.
    

A korábbi éveknél nagyobb arányban szerepelnek a szemlén a hazai filmek, valamint a társadalmi-politikai kérdéseket feldolgozó alkotások. Ez utóbbiak sorában fajsúlyosan jelennek meg olyan témák, mint a migráció, a női szabadságjogok, a kulturális különbségek leküzdése, illetve az egyházi szereplőkhöz kötődő szexuális visszaélések kérdése.
    

A nagyjátékfilmek nemzetközi versenyében résztvevő filmek túlnyomó többsége koprodukciós alkotás, a kínálatban egyebek mellett megtalálható Ida Panahandeh iráni rendezőnő Nahid című filmje, az izlandi Rúnar Rúnarsson Sparrows nevet viselő mozija és a kolumbiai rendező-forgatókönyvíró, César Augusto Acevedo legújabb alkotása, a La tierra y la sombra.
    

A versenykategóriákon kívül, a kortárs gyermekfilmek szekciójában vetítik a szemle egyetlen magyar alkotását, Vácz Péter Nyuszi és Őz című filmjét.
    

A szemlét a fiatal amerikai rendezőnő, Leslye Headland Sleeping with Other People című filmje zárja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Bong Joon Ho: Mickey 17
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit

Más művészeti ágakról

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés