film
2016-ban január 20. és 24. között tér vissza leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) filmekkel a 20. Budapest Pride Filmfesztivál. A hat kontinensről érkező több mint 30 játék-, dokumentum- és rövidfilmből álló programot a vetítésekhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetések színesítik. A filmfesztivál nyitófilmje a hazai mozikban először látható Freeheld lesz, Julianne Moore és Ellen Page alakításával.
Az Erzsébet körúti Art+Cinema ad helyet a fesztivál fő programjának, emellett pedig alternatív, ingyenes vetítésekkel is várják az érdeklődőket.
A fesztivál nyitóestéjén, január 20-án, szerdán látható a Freeheld című film. A valós történetet feldolgozó amerikai filmben egy rendőr hadnagy, Laurel Hester harcol azért, hogy halála után partnere jogosult legyen özvegyi járulékra. Hester történetét dokumentumfilmen már láthatta a Budapest Pride Filmfesztivál közönsége 2008-ban, Kezükben az élet (Freeheld) címmel. A 2015-ben készült játékfilmben Julianne Moore-t láthatják Hester szerepében, partnerét, Stacie-t pedig Ellen Page alakítja. Moore 2015 februárjában vehette át a Still Alice című filmben nyújtott alakításáért az Oscar díjat. Page-et 2008-ban jelölték a díjra a Juno című film főszerepéért, 2014-ben nyilvánosság előtt bújt elő beszédének elmondásával leszbikusként a Human Rights Campaign amerikai LMBT-jogi szervezet konferenciáján.
Ezúttal is lehetőség nyílik bérletvásárlásra. Az öt előadásra szóló kedvezményes bérletek az Art+Cinema vetítéseire lesznek beválthatók, árusításuk pedig január elején kezdődik a mozi jegypénztárában. Szintén január elejétől indul a jegyelővétel is az Art+Cinema honlapján.
A részletes program hamarosan elérhető lesz a fesztivál facebook oldalán, illetve a Budapest Pride hivatalos honlapján is.
![]()



