bezár
 

színház

2016. 03. 22.
POSZT - Megalakult a szakmai tanácsadó testület
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megalakult a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai tanácsadó testülete, amelynek Hegedűs D. Géza színművész lett az elnöke - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.

A közlés szerint a testület hétfőn tartotta alakuló ülését és feladata a POSZT versenyprogramjával kapcsolatos művészeti és szakmai kérdések megvitatása, valamint a POSZF Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, művészeti igazgatójának és programigazgatójának szakmai támogatása. A testület iránymutatásával segíti az ügyvezetői döntések meghozatalát, szakmai és nyilvános kommunikációját, valamint részt vesz a POSZT versenyszabályzatának kidolgozásában és karbantartásában.
    

Szkéné színház

A 16 tagú testület tagjai a színházi élet számos területéről érkeztek.
    

Az elnök Hegedűs D. Géza, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet képviseli. Rajta kívül a szakmai tanácsadó testület tagja Balogh Tibor (határon túli színházak), Besenczi Árpád (vidéki, kiemelt minősítésű színházak), Cseke Péter (Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar), Gemza Péter (vidéki, nemzeti minősítésű színházak), Karsai György (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Keszég László (Magyar Színházi Társaság), Komáromi György (gazdasági igazgatók), Magács László (független színházi szervezetek), Mácsai Pál (budapesti színházak), Máté Gábor (budapesti színházak), Őri László (Pécs Megyei Jogú Város), Rátóti Zoltán (MMA Színházművészeti Tagozat), Stuber Andrea (Színházi Kritikusok Céhe), Szűcs Gábor (POSZF Nonprofit Kft.) és Vidnyánszky Attila (Magyar Teátrumi Társaság).
    

A Pécsi Országos Színházi Találkozót június 9. és 18. között rendezik. A fesztivál programjába tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdióelőadás került be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Celine Song: Többesélyes szerelem
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés