bezár
 

színház

2016. 05. 04.
Szilágyi Domokos: Öregek könyve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szilágyi Domokos Öregek könyve című műve nyomán készült előadás bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A bemutatót meghirdető szerdai sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti vezetője idézte fel, hogy az 1976-ban megjelent Öregek könyve a Kriterion könyvkiadó egyik legszebb kiadványa. Szilágyi Domokos voltaképp Plugor Sándor öregekről készített grafikái mellé írta a 699 soros versét.

Szkéné színház

Mihaela Panainte, az előadás rendezője elmondta, alig értett magyarul, amikor évekkel ezelőtt valaki felolvasta neki a verset, a mű, és a grafikák együttese mégis elemi erővel hatottak rá. Hozzátette, 2011-ben a kolozsvári Ecsetgyár alternatív művészeti központban a miskolci Harsányi Attilával már színre vitte az Öregek könyvét, de az "egy száznézős produkció volt", és rendkívül hálás a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, amiért megengedték neki, hogy tovább kísérletezzen.
    

Elmondta: Szilágyi Domokos 699 verssorából mintegy 320 hangzik el az előadásban. Az egyórás produkció azonban megőrzi a vers kompozícióját, megeleveníti a vers valamennyi témáját. Hozzátette, Szilágyi Domokos 37 éves volt, amikor az Öregek könyvét megírta, és maga sem érzi úgy, hogy életkorfüggő az életről és az elmúlásról meditálni. Hozzátette: arra törekedett, hogy a verset az irodalmi formából színházi formába vigye át.
    

A mű Dimény Áron és Sinkó Ferenc színészek révén elevenedik meg a színpadon, Yves Marc és Györgyjakab Enikő koreográfiájában, Serban Ursachi hangeffektusaival Carmencita Brojboiu díszleteivel és Varga-Járó Ilona maszkjaival.
    

Dimény Áron megjegyezte, nem arra kell számítani, hogy elszavalják Szilágyi Domokos versét. A szöveg rétegére a színészi mozgás, a koreográfia, a színek a hangeffektusok rétegeit tették rá, amelyekkel igazi színházi produkciót teremtettek.
    

Az egyórás előadást a kolozsvári magyar színház stúdiótermében mutatják be szombaton.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés