bezár
 

színház

2016. 08. 22.
Hat premiert tart a Bábszínház új évadában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat premierrel, húsz, már repertoáron lévő előadással és változatlan társulattal várja a nézőket a következő évadban a Budapest Bábszínház.

Október 2-án mutatják be a David Walliams sikerlistás regényéből, a Gengszter nagyiból készül előadást Játszó-téren címmel Hoffer Károly rendezésében és látványtervével, Pirisi László zenéjével. A főszereplő nagymama-unoka párost Blasek Gyöngyi és Szolár Tibor játsszák - közölte a színház hétfőn az MTI-vel.
    

Szkéné színház

A csillagszemű juhász című népmesét a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Markó Róbert diplomarendezéseként mutatják be a színházteremben október 9-én, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A produkció ősbemutató lesz, Szálinger Balázs a Budapest Bábszínház felkérésére írta meg a drámát, a látvány Cziegler Balázs és Michac Gábor munkája, a zeneszerző Zságer-Varga Ákos, a darab koreográfusa pedig Fitos Dezső és Kocsis Enikő.
    

Ehhez a bemutatóhoz kapcsolódik az évad első kiállítása is; a Csak tiszta forrásból című tárlat az Állami és a Budapest Bábszínházban csaknem hét évtized alatt megjelent folklórvonatkozásokra koncentrál.
    

Az ifjúsági és felnőtt repertoárban Moliere A képzelt beteg a Játszó-téren című vígjátéka Alföldi Róbert rendezésében lesz látható novembertől. Az előadás bábjait Hoffer Károly, díszleteit és jelmezeit Zöldy Z. Gergely tervezi, a címszerepet Ács Norbert alakítja.
    

A szezon második felében a Csomótündérből, Gimesi Dóra meséjéből izgalmas vállalkozás keretében készül egyszemélyes, újonnan nyíló játszóhelyre tervezett előadás, Ellinger Edina főszereplésével és Tengely Gábor rendezésében, Michac Gábor látványtervei alapján.
    

A februári premier a Gingalló lesz, amely Szalóki Ági lemezeinek anyagára épít, és az énekesnő közreműködésével látható a Ellinger Edina rendezésében.
    

A kedvelt Grimm-mesét, a Holle anyót Szabó T. Anna szövegével, különleges zenével és látványvilággal Kuthy Ágnes tavasszal állítja színpadra.
    

Az évadban bővül a Mozgató színház-pedagógiai program is, márciusban pedig sor kerül a BÁBU Fesztiválra, amelynek nyolcadik kiadása a népmesékre fókuszál. Mindezek mellett megrendezik a Bábszínházi világnapot is.
    

A társadalmi felelősségvállalás jegyében az audionarrációs előadások mellett ebben az évadban is biztosít a színház beteg gyermekeket segítő alapítványok részére zártkörű előadásokat, továbbá meghívják előadásaikra a sajátos problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű, elsősorban peremkerületi iskolákat és nevelőotthonokat, valamint nehéz anyagi körülmények között élő családokat is.
    

Szeptember 18-án Eszékre látogat a társulat, ahol az Eszéki Magyar Napok keretében a Lúdas Matyit láthatja a közönség, október végén pedig a Lázár Ervin meséiből készült A hétfejű tündért mutatják be Pekingben több alkalommal.
    

Az október elsejei évadnyitást megelőzően szeptember 17-én a Színházak éjszakája keretében délután családi programokkal várják az érdeklődőket, este pedig a felnőtteknek mutatják be a Lúdas Matyit. Szeptember 21-én, a Magyar dráma napján, a Budapest Bábszínházban került sor a Színházi Kritikusok Céhének díjátadó gálájára, amelynek keretében az elmúlt évad legjobb színházi teljesítményeit díjazzák a kritikusok.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés