bezár
 

építészet

2016. 10. 27.
Felújították Békéscsaba egyik legrégebbi házát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint tízmillió forintból újították fel Békéscsaba egyik legrégebbi házát, a Malomházat, amely a korabeli térképek tanúsága szerint 1818-ban már állt - hangzott el a szerdai  átadón Békéscsabán.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) kulturális tanácsnok köszöntőjében elmondta: a felújítás 2014-ben kezdődött, szó szerint a lebontástól mentette meg az akkor már életveszélyes állapotban lévő Molnárházat a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör, amely kezdeményezte és végig támogatta a munkát.     

prae.hu

A felújított Molnárházat a Csabagyöngye Kulturális Központ üzemelteti majd, a tervek szerint kiállítóhelyként, közösségi térként és kézműves alkotóműhelyként kívánják hasznosítani az épületet - tette hozzá.     

A békéscsabai közgyűlés 2015-ben vásárolta meg korábbi tulajdonosától az ingatlant, és nyolcmillió forintot szavazott meg a felújításra, az épület aláfalazására és statikai megerősítésére. A tetőszerkezetet és a nádfedeles tetőt további kétmillió forintos városi alapból hozták rendbe, emellett Békés megyei vállalkozások, képviselők és magánszemélyek is adtak adományokat - mondta Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke.     

Hozzátette: a 240 négyzetméteres alapterületű Molnárháztól egy kilométeres távolságon belül elérhető Békéscsaba történelmi jelentőségű épületeinek többsége, így az egykori szárazmalom a majdani értékőrző, várostörténeti útvonal kiindulópontja is lehet.     

Békéscsaba legrégebbi épülete az 1818-as Bodoky-féle térképen, a békési megyeszékhelyről készült első térképen is szerepelt. Eredetileg szárazmalomként szolgált, ahol ökör és ló segítségével őrölték a gabonát.     

A településen az 1810-es években három szárazmalom üzemelt, amelyek működtetését az 1860-as években szüntették meg. A három szárazmalomból napjainkra egy maradt fenn.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Fenyő D. György Költőiskolájának bemutatójáról
art&design

Bíró Botond festőművész: Varzith című kiállítása nyomán.
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés