Mint a rendező elmondta, nagy rajongója Racine-nak, mert a XVII. századi francia szerző "elképesztő erővel és szenvedéllyel tudta a mondandóját közölni". Valló Péter az Andromaché és a Phaedra után az Atáliával néhány éven belül harmadik Racine-darabját - bevallása szerint "régi szenvedélyét" - állítja színpadra. "Most összegyűlt rá négy-öt olyan kvalitású színész, akikkel elő lehet adni" - tette hozzá.

Az előadás címszerepét Molnár Piroska játssza. "Csak kétszer jövök be a darab alatt: először rendet csinálni, majd meghalni. Ez egyrészt megkönnyíti a dolgomat, mert nem kell végig színpadon lennem, de nehezíti is, hiszen ebben a két nagy jelenésben kell hoznom mindent, amit a szerepről tudok. De micsoda két jelenetet írt Racine Atáliának!" - beszélt az előadásról a színésznő.

A darabban Atália, Júda királynője szinte minden lehetséges riválisát kivégeztette, mikor azonban egy előle rejtegetett levita fiúban felismeri unokáját, nem sújt le rá. "Mi mocorog bennem, az irgalom?" - idézte a királynő szavait Molnár Piroska. Mint elmondta, Atália rögtön felismeri az általa egykor megölni próbált Joást, de "mégiscsak megszólal benne a vér szava az unokájával kapcsolatban".

Az Ószövetség leírása szerint a Racine által megelevenített időszakban két nagy királyi ház, Dávid és Ákháb dinasztiája között folyt a harc az uralomért, az egyik Jahvét, a másik Baált imádta. "Atália már nagymamakorban van, gondolkodik az utódlásán. Unokájában mindkét dinasztia vére csörgedezik, de nem mindegy, Joás melyik hagyományt folytatja" - elemezte a királynő szerepét Molnár Piroska.

A történelmi korszakról szólva Valló Péter úgy vélte, a mai néző számára is ismerősek a tragédiában bemutatott konfliktusok: "Racine egyértelműen saját korának arról a problémájáról írta a darabot, hogy egy alkalmatlanná vált uralkodót hogyan lehet leváltani, még akkor is, ha az embernek félelmei, balsejtelmei vannak a jövőt illetően. Hogy miként lehetséges egy, az eredetei tradíciók szerinti, de mégis szabadabb és tisztességesebb világot létrehozni, ha a helyzet reménytelennek tűnik".

A rendező kiemelte Joád - a darab központi helyén elhelyezett - látomását, amelyben a főpap érzi, hogy az új rend, melyet uralomra segít, ugyanolyan konfliktusokkal jár majd, mint az előző, nincs azonban választása, mert az igazságosság és a méltányosság azt kívánja tőle, hogy az új hatalmat segítse. "Ez nagyon emlékeztet engem arra, hogy a rendszerváltásban semmilyen más alternatíva nem volt, még akkor is, ha tudtuk, vagy később megértettük, hogy ez a világ ugyanúgy konfliktusokkal terhes, mint az előző volt" - vont párhuzamot a közelmúlttal.

Valló Péter szerint nem feltétlenül fontos ismerni a darab megértéséhez a Királyok könyvét vagy a Krónikák könyvét. "Remélem, az előadás elmeséli a történetet. Egy stúdiószínpadon rendezhetek, ami szerencsés helyzet, mert csak 100-150 embert kell megszólítanom, és ezt erre használom" - jegyezte meg.

A Nemzeti Színház előadásában a kar jelenetei megzenésítve hangzanak el. Mint a rendező elmondta, "az ősbemutatón is készült zene a kar számára, de az Atália egyébként is klasszicizáló mű, amely minden szempontból követi a görög mintát. Másfelől ez egy bibliai téma. Az egész zsidó szertartásrend lényegét a zsoltáréneklés jelenti, ezért úgy éreztem, az előadás atmoszférája szempontjából is vissza kell helyezni jogaiba a zenét".

Az Atáliát játszó Molnár Piroska mellett Joás szerepében Mátyássy Bencét, Joádként Kulka Jánost, valamint Jozabetként Udvaros Dorottyát láthatja a közönség. A további főbb szerepeket Földi Ádám, Tompos Kátya, Gazsó György, Szabó Kimmel Tamás, Marton Róbert, Blaskó Péter, Mertz Tibor és Gerlits Réka alakítják, a levita lányok karát Denk Viktória, Kun Ágnes Anna, Németh Renáta Mária, Pap Nikoletta, Sipos Mária, illetve Takács Zsuzsanna alkotják.

A Bánföldi Tibor nyersfordítása alapján Szálinger Balázs által magyarra átültetett színműhöz a díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Benedek Mari tervezte; a zene Melis László, a koreográfia Király Attila munkája.