bezár
 

zene

2017. 01. 03.
A Fonóban mutatja be új lemezét a Cimbaliband
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fonó Budai Zeneházban mutatja be Recycle című új lemezét február 25-én a Cimbaliband - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Az elmúlt évben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő együttes kilencedik lemeze nem csupán CD-n és digitális formában, hanem korlátozott számban audiokazettán is megjelent, egy héttel a CD-formátum előtt - mondta el Unger Balázs cimbalmos, a Cimbaliband vezetője.
    

prae.hu

Hozzáfűzte: mindehhez az ötletet az adta, hogy a 90-es években kazettás magnetofonnal járt népzenét gyűjteni, és ezeket a felvételeket vette elő a Fonó gondozásában megjelenő új lemezhez, amelyen híven az együttes hagyományaihoz, továbbra is a cimbalomé a főszerep.
    

Unger Balázs kiemelte azt is: a lemezen az elődeinktől örökölt néphagyomány mai füllel is fogyasztható újrahasznosítására törekedtek. A Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albumon vendégszerepel mások mellett Danics Dóra énekesnő is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés