bezár
 

színház

2017. 01. 23.
A magyar kultúra napja - Szabó T. Anna nyerte a XX. Magyar Drámaíró Versenyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó T. Anna nyerte el a legjobb drámáért járó fődíjat a XX. Magyar Drámaíró Versenyen, amelyet a Budaörsi Latinovits Színházban rendeztek meg a hétvégén a magyar kultúra napjához kapcsolódva. A legjobb előadás közönségdíját Pataki Éva kapta.

A két év kihagyás után idén ismét megrendezett játékos megmérettetésen - a verseny történetében először - három írónő, Szabó T. Anna és Pataki Éva mellett Mezey Katalin vállalta, hogy a Nők Lapja következő számából kisorsolt cikk alapján egyetlen éjszaka alatt egyfelvonásos darabot ír.

Az Igazságügyi rovartan című írás felidézi, hogy Kínában már az 1200-as években az igazságszolgáltatás szolgálatába állították a rovarokat: egy gyilkossági ügyben a véres sarlóra gyűlő legyek segítségével azonosították az elkövetőt.

A szombat esti témasorsolás után a próbák vasárnap 10 órakor kezdődtek, az előadások megszületését a közönség is végigkövethette egészen az esti előadásokig.

Szabó T. Anna A szecsuáni hóhérok című darabja, amely elnyerte a Tarján Tamás vezette zsűritől a legjobb drámának járó szakmai díjat, egy gyilkosság története. Egy Szecsuán nevű boltban játszódik, ahol mindent lehet kapni, még azt is amit nem, például "kínai harci sarlót". A darabot Csiszár Imre állította színpadra, akinek a legjobb rendezés díját ítélte a zsűri. Az előadásban nyújtott alakításáért Bregyán Péter megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek, Fenyő Iván pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.

A legjobb előadás - közönségszavazatok alapján odaítélt - díját Pataki Éva a Sarló és... című darabjáért vehette át. A darabot, amely egy sarlós sorozatgyilkosról szóló sorozathoz meghirdetett forgatókönyvíró-válogatásra viszi el a közönséget, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte, és két szereplőjét is díjazták: a legjobb női mellékszereplő díját Rák Kati, a legjobb női főszereplőét pedig Takács Kati vihette haza.

Mezey Katalin A lódarázs címmel egy család mesékkel tűzdelt történetét írta meg, amelyben egy rovargyűjteményből elszabadult lódarázs csípése okoz szokatlan bonyodalmat. A Szabó K. István rendezte előadásban nyújtott játékáért Csongrádi Kata a szervező XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány, Bohoczki Sára pedig az Elegant Design különdíját kapta meg.

A versenyt először rendezték meg Budaörsön, de mint Linka Ágnes, a szervező XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője az MTI-nek korábban elmondta, reményeik szerint a megmérettetés állandó helyet kaphat a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol minden évben a magyar kultúra napján rendeznék meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
A KÓDA csoport József Attila passiója című előadásáról
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban

Más művészeti ágakról

Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
építészet

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés