bezár
 

irodalom

2017. 06. 06.
Elhunyt Helen Dunmore költő és regényíró
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt 64 éves korában rákbetegségben Helen Dunmore brit költő és Orange-díjas regényíró, az Ostrom és az Árulás szerzője - közölte kedden a BBC News.

Dunmore, aki 1952-ben született a Yorkshire megyei Beverley-ben elismert gyermekkönyvíró, novellista és fordító is volt.
    

prae.hu

Első verseskötete, a The Apple Fall 1983-ban jelent meg, utolsó regénye, a Birdcage Walk pedig márciusban került a könyvesboltokba. A szerző a könyv írása közben tudta meg, hogy daganatos betegségben szenved, állapotáról a BBC beszámolója szerint megindító írásban számolt be idén.
    

"A föld a talpam alatt sohasem volt még ilyen bizonytalan. De annyi biztos, hogy a halandóságomat illetőleg nincs semmi bizonytalanság. Lehet, hogy beteg vagyok, de családom és barátaim körében melegség és védelem vesz körül" - írta a The Guardianban.
    

Kiadója, a Penguin Random House méltatása szerint az írónő "inspiráló és nagylelkű szerző volt", aki felkarolta az induló tehetségeket és a befutott alkotókat is támogatta.
    

Dunmore az A Spell of Winter című regényéért kapta meg az angol nyelven író női regényírók számára alapított Orange-díjat, amelynek első kitüntetettje volt 1996-ban. Magyarul az Ostrom és a folytatásaként született Árulás című regényei jelentek meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Írásgyakorlatok Kemény Lilivel a Nincs Fesztiválon
Áfra János Kitakart anyám című kötetének bemutatójáról
G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
Az ismeretlen Gyóni

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés