bezár
 

irodalom

2017. 06. 21.
A felvidéki magyar polgárság sorsélményéről írt regényt Jezsó Ákos
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyarországtól elszakított felvidéki magyar polgárság közös sorsélményéről szól Jezsó Ákos Megyek túlra című új regénye, amelyet június 22-én, csütörtökön este mutatnak be a Magyar Napló Könyvesboltban, Budapesten.

A szerző az MTI-nek elmondta: a regény megírását két körülmény inspirálta, egyrészt 2017-ben van a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója, másrészt felesége erősen bátorította arra, hogy gyűjtse össze a családi legendáriumban megőrzött történeteket.
    

prae.hu

A regény főszereplői Kálmán, a kisnemesi származású felvidéki tanár és szerelme, Rózsika. A szerző őket több vonásukban is saját nagyszüleiről mintázta, a regényben több velük megesett történet visszaköszön, például az, hogy Kálmánt és honvédalakulatát a második világháború végén német egyenruhában a belgiumi Ardennekbe küldték harcolni, ahol végül amerikai hadifogságba estek.
    

Jezsó Ákos hangsúlyozta: könyve túllép a családregény keretein, hiszen igazából nem a nagyszülei történetét, hanem elsősorban egy generáció, a Magyarországtól elszakított magyar polgári, értelmiségi középosztály életérzését szerette volna megragadni.
    

"Hogy ők miként élték meg Trianont, az elszakítást, hogy egy idegen országban kell magyarként élniük" - fűzte hozzá a szerző, aki a könyvben szerepet kapó történelmi események leírásához a hitelesség érdekében alapos kutatásokat végzett, betűhíven idézi például a Komáromba bevonuló Horthy Miklós kormányzó beszédét és több más dokumentumot is.
    

Kiemelte: könyve a reményről is szól, mert a felvidéki magyarság számára az 1938-as első bécsi döntés megadta a visszatérés reményét, amelyet a beteljesülés, majd az újabb reményvesztés időszaka követ a háború utáni kitelepítésekkel, Benes-dekrétumokkal. Hozzátette: a kötet a hitről is szól, mert fontosabb szereplői a hit és a konzervatív értékek mentén cselekednek a legnehezebb történelmi helyzetekben, valamint a szeretetről, mert a két főhős egymás iránti szeretete annyi mindenen átsegíti és egyben tartja a családot.
    

Jezsó Ákos szerint könyve nem csupán magyar szemszögből mutatja be a 1938 és 1949 közötti világot, több fontos mellékszereplője cseh vagy szlovák katona, bemutatja például azt is, hogy ők miként élték meg a fiatal Csehszlovákia feldarabolását.
    

"Itt a Duna mentén annyira összekeveredtünk, hogy ha kizárólagosságokat hirdetünk, csak veszíthetünk. A könyvemmel azt akarom sugallni, hogy a Duna menti népek összetartoznak. Viszont ahhoz, hogy megtaláljuk egymást, ki kell mondani, ki kell beszélni a fájó pontjainkat a történelemből" - fogalmazott a szerző, akinek a Magyar Napló gondozásában megjelent Megyek túlra című kötete a második regénye.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről
Visky András Illegalisták című új regényének bemutatójáról
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés