bezár
 

irodalom

2009. 04. 03.
Szimpózium és kiállítás Márai Sándorról Bogotában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kolumbiai Irodalomtudományi Akadémián ünnepi ülést tartottak Márai Sándor magyar író (1900-1989) halálának 20. évfordulója alkalmából és bemutatták a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum magyar-spanyol nyelvű kiállítását is az író életéről.

prae.hu

A Kolumbiai Irodalomtudományi Akadémia dísztermében a nagy érdeklődés mellett megtartott ünnepi ülést Varga Koritár Pál utazó nagykövet nyitotta meg - tájékoztatta az eseményről pénteken az MTI-t Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője.

Irodalmárok, egyetemi oktatók, a bogotái külügyminisztérium több vezetője, a diplomáciai testület és az ott élő magyarok képviselői előtt fölolvasták Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, egyetemi tanár írását Márai Sándorról.

Szegedy-Maszák Mihály az MTI-nek elmondta, hogy 1981-ben még New Yorkban ismerkedett meg személyesen Márai Sándorral, s azután nagy levelezésbe kezdtek, mert 1984 és 2008 között a professzor az Indianai Egyetem rendes tanára volt.

Bogotába személyesen nem tudott elutazni, de az erre az alkalomra készített írásában Máraival kapcsolatos személyes élményeiről, az író pályájáról, az Oroszország Márai szemével című, 309 fotót tartalmazó albumról, a korábban a Naplóból kimaradt részletekről értekezett - tette hozzá az akadémikus.

A bogotái szimpóziumnak jó hátteret adott a Petőfi Irodalmi Múzeum utazó kiállítása, amelyet Mészáros Tibor, a múzeum munkatársa, a Márai-hagyaték kezelője állított össze magyar-spanyol nyelven. Az érdeklődők kilenc, digitális nyomtatással készített tablón ismerhetik meg Márai Sándor életét és munkásságát.

Mészáros Tibor az MTI-nek megjegyezte, hogy spanyol nyelvterületen igen nagy az érdeklődés Márai életműve iránt. Nemrég jelent meg Madridban az utolsó, 1984-89 között íródott Naplója. Az irodalmi múzeum Márai-kiállítása tavaly óta "megjárta" Chilét, Argentínát és most Kolumbiában látható.
nyomtat

További írások a rovatból

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés