bezár
 

színház

2017. 09. 09.
Meghalt a Surdát alakító Ljubisa Samardzic szerb színész
Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghalt Ljubisa Samardzic szerb színész, akit a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet.

A 81 éves színész halálhírét péntek éjjel jelentette a szerb sajtó.

Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, családja ápolta.

A jugoszláv és a szerb színjátszás egyik legismertebb alakját a magyar közönség a nyolcvanas években ismerte meg, akkor vetítette ugyanis a Magyar Televízió a Forró szél című tízrészes jugoszláv vígjátéksorozatot. A műsort később számos alkalommal ismételték, az alacsony vérnyomással küzdő, kalapos, komikus figurát tévénézők nemzedékei ismerték meg, a sorozat főcímzenéje, az Adio pedig azóta is népszerű.

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, jogot tanult, végül azonban Belgrádban szerzett diplomát a színművészeti akadémián. Első filmszerepét 1961-ben kapta, azóta pedig a legjelentősebb jugoszláv és szerb filmekben játszott, a kilencvenes évek óta pedig rendezett is. 1967-ben a Reggel (Jutro) című filmben nyújtott alakításáért a Velencei Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb színésznek járó Volpi Kupát. Díjait és elismeréseit 2014-ben a Jugoszláv Filmarchívumnak adományozta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
Az Apáca show az Erkel Színházban
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés