bezár
 

színház

2017. 10. 07.
Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház, a kormány 250 millió forinttal támogatja a teátrum felújításának előkészítését - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.

Balázs Péter elmondta: a legnagyobb elismerésnek tartja a színház társulata, valamint Szolnok Megyei Jogú Város számára, hogy a kormány elismeri a teátrum törekvéseit, amelyeket a művészi igényű népszínház szerepének betöltéséért tett.

Hozzátette: az 1912-ben átadott és azóta többször átalakított épület utolsó teljes rekonstrukciója több mint negyed százada történt. Az elmúlt 26 év alatt bekövetkezett természetes elhasználódás, az elavuló, nehezen pótolható berendezések, valamint az épület egyes részeinek zsúfoltsága indokolttá teszi a felújítást - tájékoztatott. Kiemelte: kormányzati segítség nélkül nem valósulhatna meg a teátrum rekonstrukciója, jelenleg a tervezés, az előkészületi munkák zajlanak.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) megköszönte a kormány támogatását, amelynek eredményeként Szolnok egyik "kulturális ékessége", a színház épülete megfelelhet a színvonalas és gazdaságos üzemeltetés elvárásainak, és huszonegyedik századi körülmények között fogadhatja az évi több mint 100 ezer nézőjét.

A Szolnoki Szigligeti Színház beruházása illeszkedik a kormány vidéki színházakat érintő felújítási programjába, ennek részeként döntés született a Modern városok program keretében a debreceni Csokonai Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a veszprémi Petőfi Színház felújításáról, illetve elvi döntés a győri Nemzeti Színház teljes rekonstrukciójának lehetőségéről - olvasható a kormany.hu-n.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM

Más művészeti ágakról

Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés