bezár
 

színház

2018. 04. 06.
Határon Túli Magyar Színházak Szemléje: 9 előadás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Határon Túli Magyar Színházak Szemléje: 9 előadás Kilenc előadást láthat a közönség az idei Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet április 18. és 22. között a Thália Színházban rendeznek Budapesten. 

Az idei szemle két előadással veszi kezdetét: a Nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában William Shakespeare klasszikusát, a Tévedések vígjátékát láthatja a közönség Bocsárdi László rendezésében, az Arizona Stúdióban pedig a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabját mutatja be - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Az előadásban a temesvári társulat színészei mellett kolozsvári és marosvásárhelyi színművészetis hallgatók is szerepelnek. A produkció a társulat egyik legújabb tagjának, Horváth Annának az első színházi rendezése. 

Szkéné színház

Április 19-én ugyancsak két előadást tűznek műsorra. Bocsárdi László rendezésében a Nagyszínpadon lesz látható a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc Liliom című darabja. Ez a produkció a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján többek között a fesztivál fődíját nyerte el. A címszerepben Mátray Lászlót láthatják a nézők.

Az Arizona Stúdióban Németh Ákos vígjátéka, az Autótolvajok várja majd az érdeklődőket a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában.

Április 20-án az Arizona Stúdióban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Augusztus című produkciójával lép színpadra. A darab Bruno Schulz novellái alapján készült, rendezője Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője. Munkáját 2017-ben a legjobb rendezőnek járó Atelier-díjjal jutalmazták a Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

Henrik Ibsen Hedda Gablert című drámáját Keresztes Attila rendezésében mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Április 21-én az Arizona Stúdióban a Csíki Játékszín Yasmina Reza Az öldöklés istene című tragikomédiáját tűzik műsorra. A csíkszeredai előadás rendezője Barabás Árpád.

A Nagyszínpadon a Gyergyószentmiklósról érkező Figura Stúdió Színház mutatja be Jean Racine Phaedra című előadását Albu István rendezésében. 

Április 22-én, a szemle záró produkciójaként a Kassai Thália Színház a finn kortárs író Myka Myllyaho Káosz című darabját adja elő a Nagyszínpadon Czajlik József rendezésében, Varga Lívia, Rab Henrietta és Szabadi Emőke előadásában. A darab érdekessége, hogy a színészeknek saját figurájukon túl,még számtalan más szereplőt kell megjeleníteniük, köztük több férfialakot is - olvasható a tájékoztatóban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés