bezár
 

színház

2018. 07. 07.
Szombattól siófoki Színpart
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombattól siófoki Színpart Szombaton a Primadonnák című előadással kezdődik a Játékszín nyolchetes programsorozata, a Színpart, amelynek keretében nyolc produkció látható Siófokon.

Nyolc hét alatt 309 művészt utaztat Siófokra a Játékszín. Az idén ötéves teátrum jóvoltából nyolc előadás látható a déli part legnagyobb játszóhelyén olyan művészek fellépésével, mint Hernádi Judit, Nagy-Kálózy Eszter és Lengyel Tamás.

Szkéné színház

A Játékszín produkciói és vendégelőadásai nyolc szombat este várják a Kálmán Imre Szabadtéri Színpad közönségét.

A siófoki Színpart nyári programjában mások mellett fellép Udvaros Dorottya, Szulák Andrea, Rudolf Péter, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt, de Siófokra érkezik többek közt Nagy Sándor, Lévay Viktória, Dobó Kata, Molnár Áron és Szente Vajk, valamint a musicalműfaj legújabb generációjának képviselői, köztük Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti, Szemenyei János és Egyházi Géza.

A nyolc előadásos sorozat kínálata sokszínű, musicalek, vígjátékok, operett, Hernádi Judit önálló műsora és egy Cseh Tamás-est is szerepel a palettán.

A Játékszín saját produkciói közül két vérbő komédia, a Primadonnák és a Kölcsönlakás, valamint a májusban bemutatott Dog Story látható a Színparton.

Vendégelőadással érkezik a Budapesti Operettszínház, amely A chicagói hercegnőt mutatja be, a Soproni Petőfi Színház a Sing Sing Sing musical show-val érkezik Siófokra, és  bemutatkozik a Sakk (Chess) című nagyszabású musical is.

Az előadások zavartalan lebonyolítását összesen csaknem százfős színházi stáb segíti a háttérben. A közleményben Bank Tamást, a Játékszín igazgatóját idézik, aki kiemelte: ekkora feladatra magánszínház még nem vállalkozott.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon

Más művészeti ágakról

Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés