bezár
 

art&design

2018. 07. 13.
Hétfőnkét is látogatható lesz a Frida Kahlo kiállítás
Az óriási érdeklődés miatt
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Hétfőnkét is látogatható lesz a Frida Kahlo kiállítás Több mint tízezren látták eddig a Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállítását, amely jövő héttől hétfőnként is látogatható lesz.

Már az első néhány napon több mint tízezren voltak kíváncsiak a Magyar Nemzeti Galériában július elején nyílt, a 20. század egyik legmeghatározóbb női művésze, a mára ikonikussá vált Frida Kahlo műveiből rendezett tárlatra.

prae.hu

A Magyar Nemzeti Galéria négy hónapra ad otthont a világ legjelentősebb Frida Kahlo-gyűjteményével rendelkező mexikói múzeum, a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlatnak. A kiállításon szereplő 35 alkotás - 26 festmény és 9 rajz - között látható néhány Frida Kahlo védjegyévé vált önarckép is, de szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye. Mindezek mellett életrajzi ihletésű képek, portrék, szimbolikus tartalommal telített alkotásokat is bemutatnak a tárlaton.

A festőnő születésének 111. évfordulóján megnyílt kiállítás november elejéig látogatható.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés