bezár
 

irodalom

2009. 04. 26.
Tabi László író, humorista húsz éve halt meg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Húsz éve, 1989. április 27-én halt meg Budapesten Tabi László kétszeres József Attila-díjas író, újságíró, egy korszak legismertebb humoristája.

prae.hu

1910. október 10-én született Budapesten. Újságírói pályáját a Nemzeti Sportnál kezdte, ahol a rejtvényrovat vezetőjeként dolgozott. Humoros írásai is e lapban jelentek meg egészen a háborús idők kezdetéig. Az ukrajnai és szerbiai munkaszolgálatból 1945-ben tért haza, és az alakulófélben levő Ludas Matyi újságírógárdájához csatlakozott. Tizenegy évig volt a vicclap szerkesztője, 1957 és 1976 között főszerkesztője, 1976-ban - saját kérésére - nyugdíjba ment.

Évtizedeken át Tabi volt az ország egyik legnépszerűbb szerzője, neve garanciát jelentett a biztos sikerre. Ontotta a színműveket, kisregényeket, kabaréjeleneteket, rádió- és tévéműsorokat szerkesztett. Derűt fakasztó írásaiban a magyar politikai kabaré gazdag hagyományaira építve lépett fel a visszásságok ellen, gondolati humorával általában a kispolgári mentalitást leplezte le.

Színpadi munkásságára volt a legbüszkébb. Kártyavár című színművéért 1954-ben kapta első József Attila-díját, vígjátékaiért és szatirikus írásaiért 1962-ben a másodikat. A Különleges világnap, a Szegény jó Márton, a Most majd elválik, A piros sapkás lány külföldön is színre került, több művét is lefordították bolgár, cseh, német és orosz nyelvre.

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Fehér Klárával ők ketten uralták a magyar színpadokat. A kritika persze fanyalgott, kaptak hideget-meleget, a közönség azonban imádta őket, s a darabok táblás házakkal mentek évekig az ország valamennyi színházában.

Tabi könnyen és gyorsan írt, nagyon szerette a szigligeti alkotóházat, ahol vígjátékok tucatjai születtek a kéthetes pihenések alatt. Összesen huszonhét kötete jelent meg, s fogyott el a boltokban az utolsó darabig.

A huszonnyolcadikra kötött szerződést felbontotta a kiadó, a könyvterjesztők jelentésére hivatkozva, miszerint nincs rá igény...

A Népszabadság vasárnapi számát hosszú éveken át majd mindenki az utolsó oldalon kezdte olvasni, a sportrovatban kapott ugyanis helyet Tabi László népszerű írása, a Pardon, egy percre. A rovat megszűnése után is, szinte az utolsó percig rendszeresen írt a lapba. Súlyos betegségben Budapesten hunyt el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Recenzió az elmúlt három év elsőköteteiről
irodalom

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
A konyha és A brutalista című filmekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés