bezár
 

art&design

2018. 11. 30.
Böröcz András és Földi Péter kiállításai a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Böröcz András és Földi Péter kiállításai a Műcsarnokban Földi Péter és Böröcz András képzőművészek munkásságát mutatja be külön kiállításokon péntektől a Műcsarnok, az intézmény Rejtett történetek című tárlatához kapcsolódva.

Földi Péter Somoskőújfalun született, és tanulmányai után oda is tért vissza, bizonyítva, hogy "egy kicsi faluból is be lehet látni a világot" - mondta el a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán Rockenbauer Zoltán kurátor, hangsúlyozva: az alkotó elsősorban a Nógrád megyei falucska mindennapjaiból, történeteiből merít ihletet.

prae.hu

Somoskőújfalut és környezetét, a falu változását és állandóságát mutatja be a tárlat első egysége, bőséggel felvonultatva a Földi Péterre jellemző állatfigurákat. Munkái nem tájképek, hanem szimbolikus üzeneteket hordozó, narratív festmények - emelte ki a kurátor.

Földi Péter nagyméretű bronzszobrai szolgálnak a második terem kapuiként, a teljességet kifejező körmotívum azonban nemcsak ezekben, hanem a vásznakon is gyakran felbukkan.

Földi Péter színekben gazdag festői világából az utolsó egység a bibliai témák, a népi hagyományok, falusi hiedelmek témáit mutatja meg.

Böröcz András 1985-ben költözött át Brooklynba; a kiállítás elsősorban az Egyesült Államokban keletkezett munkákból válogat. A belépőket Böröcz emblematikus műve, az Akasztottak fogadja, döbbenetes erővel szemléltetve a 20. század kataklizmáit - mondta el Kovalovszky Márta kurátor.

Böröcz András hozzátette: Amerikában vált fontossá számára a holokauszt-tematika, amely a tárlat több darabjában is előkerül, míg például a Lipton-könyv Sztálin figuráját idézi meg "akasztófahumorral".

Egy-egy gondolat, motívum számos médiumon keresztül fel tud bukkanni - beszélt saját látásmódjáról a művész. Ilyen például a változatos formákban feldolgozott kalapács-, tojás- vagy ceruzamotívum.

A ceruza a kiállításban feltűnik magányosan megfaragott alakok alapanyagaként, de kötegekből kifaragott tornyokként, oltárokként, tömbökként és más formákban is, míg a tárlat végén a látogató betekintést kap Böröcz András performatív tevékenységébe is.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Rejtett történetek című nagykiállításhoz kapcsolódó kiállítások sorát december 7-én Drozdik Orsolya és Gellér B. István tárlatai egészítik ki. A kiállítások 2019. január 20-ig lesznek látogathatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról

Más művészeti ágakról

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Az orosz barát az Örkény Színházban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés