bezár
 

zene

2019. 01. 15.
Tizenhárom év után új albumon dolgozik a The Who
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhárom év után új albumon dolgozik a The Who A brit rockzenekar gitárosának, Pete Townshendnek a közleménye szerint a rajongók a „sötét balladáktól a kemény rockig és a kísérleti elektronikus zenéig" mindenre számíthatnak. Az album még idén megjelenik – adta hírül hétfőn a The Guardian című brit napilap honlapja.

A The Who 2006-ban jelentkezett utoljára albummal, az Endless Wire pályafutásuk 11. stúdióalbuma volt.

prae.hu

A zenekar közölte, hogy amerikai koncertkörutat is tervez nagyzenekarral. Roger Daltrey, az együttes énekese a rajongókat biztosította arról, hogy „bár a The Who zenekarral fog fellépni, ez nem jelent kompromisszumot, Pete és én a mi zenénket adjuk elő".

A 74 éves Daltrey szerint ez lehet az utolsó turnéja. „Reálisnak kell lenni, ennyi idős vagyok, és az ember hangja egy idő után elkezd egy kicsit fakulni. Olyan jó akarok lenni, mint amilyen két éve voltam" – mondta.

A The Who alapító tagjai közül már csak a 73 éves Townshend és Daltrey zenél az együttesben. Keith Moon dobos 1978-ban meghalt, Kenny Jones váltotta őt, de tíz évvel később távozott az együttesből. John Entwistle basszusgitáros 2002-ben halt meg. A jelenlegi zenekarban játszik Zak Starkey, Ringo Starr fia és Simon Townshend, Pete öccse.

Kép: A The Who hivatalos Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus
Ki marad, ha Shady eltűnik?

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés