bezár
 

színház

2019. 03. 07.
Huszonhét kortárs magyar drámát láthat a közönség az idei DESZKA fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Huszonhét kortárs magyar drámát láthat a közönség az idei DESZKA fesztiválon Huszonhét kortárs magyar drámát láthat a közönség az idei DESZKA fesztiválon március 29. és április 6. között Debrecenben.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója a fesztivált beharangozó szerdai debreceni sajtótájékoztatón elmondta, hogy művészeti műhelyük több mint száz magyarországi és határon túli előadásból válogatta ki a programban szereplő darabokat. A válogatás két legfőbb alapelve "a jó, kortárs drámai szöveg, illetve a magas színvonalú színpadra állítás" volt - tette hozzá.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere az ország egyik legjelentősebb színházi eseményének nevezte a DESZKA fesztivált, amely immár 13. alkalommal mutatja be, hol tart a Kárpát-medencei magyar kortárs drámairodalom.

Fotó: http://csokonaiszinhaz.hu/deszka/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az orosz barát az Örkény Színházban
Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk
A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés