A két napos konferencia első napján főként Vajda Lajos művészetének technikai kérdései kerültek előtérbe, a második napon ezt az értelmezési horizontot szellemi környezetének bemutatásával is bővítették. Mindkét napon három-három szekcióra oszlottak az előadások, három-három tartalmilag eltérő egységet képezve. Minden ilyen egységet kérdések, valamint az elhangzottakhoz kapcsolódó viták követtek.

A konferencia előadássorozatának első szekciója a kiállítás rendezésének kérdéseivel és múzeumpedagógiájával foglalkozott. Szabó Noémi, a kiállítások egyik kurátora elmondta, hogy mekkora összefogás eredményeként jöttek létre a kiállítások, a bemutatott 200 mű 28 gyűjtő és intézmény tulajdonában áll. Hozzátette, hogy a Mándy Stefánia által írt Vajda-monográfia alapján már dolgoznak egy online ouevre katalóguson is, amelyben az életrajz és a művész irodalomjegyzéke is helyet kapna. Kitért továbbá a rendezés kérdéseire is, amelynek egyik fontos kérdése volt a műtárgy tárgyiasságának kérdése, tehát az, hogy mennyire tekintette Vajda Lajos a műtárgyakat tárgyaknak. Ezt a problémát ők azzal érzékeltetik, hogy a nagy szénrajzokat (Vajda utolsó korszakából) üvegezés és keretezés nélkül állították ki.

A második előadó Petőcz György, a kiállítások másik kurátora volt, aki Vajda Lajos művészetének nemzetközi kontextusba való helyezése nehézségeiről beszélt, valamint a Mándy-monográfia által kialakított Vajda-kép problematikusságáról, ahol ehhez kapcsolódóan további tíz, kialakult Vajda-imázs kérdésességére hívta fel a figyelmet. A szekció utolsó előadója György Gabriella volt, aki a kiállításon megvalósult múzeumpedagógiai foglalkozásokról mondta el tapasztalatait. Megtudhattuk, hogy ez az első olyan időszaki kiállítás, amely alatt teljesen átalakult a múzeumi térstruktúra, valamint arról is beszámolt, hogy ennél a kiállításnál tudtak oktatási segédanyagokat is létrehozni, ami megkönnyítette a múzeumpedagógiai foglalkozásokat.

A második szekció a Maszk és álarc címet kapta és két előadást foglalt magában. Bodonyi Emőke, művészettörténész, a Ferenczy Múzeum kurátora Vajda arcábrázolásának technikai részleteiről és az ábrázolás változásairól beszélt, kitérve arra is, hogy Vajda miként kezelte saját arcát motívumként. Passuth Krisztina művészettörténész a maszkokra helyezte a hangsúlyt, ily módon a két előadás nagyon jól kiegészítette egymást. Elhangzott, hogy Vajda milyen sok forrást talált a primitivizmusban, valamint az, hogy a maszkok Vajda művészetében annak a folyamatnak a vizuális jegyei is, amely során a művész sokat járt könyvtárba és tudatosan kereste az információkat azokra a kérdésekre, amelyek az ember színeváltozására, átformálódására és deformálódására vonatkoznak. Hozzátette azt is, hogy ennek pszichoanalitikus vonatkozása is van, ám ennek kérdéseire e helyen nem tért ki. A maszkos alkotások másik forrása az lehet, hogy a Főiskolán sokat kellett gipszmaszkok után rajzolniuk, és neki ezek megteltek metafizikai értelemmel.

A Rajz és montázs című utolsó hétfői szekció első előadója Pataki Gábor, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének főmunkatársa volt, aki a transzparenciát értelmezendő a kollázsábrázolás rokon szálait mutatta be, valamint a vajdai életmű egyediségéről kialakult képet kívánta árnyalni. Vajda olyan kortársait említette meg, akik hatással lehettek művészetére, többek között André Kertészt, Brüh Irént (Irene Blühovát), Földi Rózsit (Rosia Ney-t) és a korai szovjet filmeket, ezen belül kiemelt jelentőséget tulajdonított Dovzsenko Föld című filmjének. Előadása során bizonyította, hogy a transzparencia problémája elterjedt volt ekkoriban a közép-európai művészek között. Pataki Gábor előadását Rényi András művészettörténész, esztéta előadása követte, melyben másképp közelítette meg a transzparenciát. Rényi András a képsík transzparenciájáról beszélt, nem pedig a figurákéról. Kifejtette, hogy az ő értelmezésében Vajda dekonstruálja a képsíkot; szigorúan tárgyszerűen rajzol, képeinek nincs kerete, és nem is implikálnak maguknak. Kitért arra is, hogy Korniss és Vajda mennyi közös motívumot használ, valamint megemlítette, hogy szerinte Vajdáé variációs művészet, mivel az egyszer elkészült motívumot rengetegszer kopírozza. Előadása végén elmondta, hogy szerinte Vajda (műveivel) arra keresi a választ, hogy újra lehet-e kezdeni a művészetet.

Ez után a kérdésfeltevés után kezdte meg előadását Molnár Eszter, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója, aki Vajda késői korszakának strukturalista elemzésére tett kísérletet. Előadásában ismertette a vajdai életmű külső jellemzőit, melynek segítségével nyomon követhető a folyamatos belső alakulás. Ezek a külső jellemzők a vonal, stílus valamint a megalkotási technikák; azt az alakulást szemléltette és mutatta be a művész egyes alkotásain, ahogyan ezek az elemek kapcsolódnak, metaforikus viszonyba kerülnek egymással, ahogyan a vonalak kompozíciókat eredményeznek.

A konferencia első napján a több aspektusból elhangzó előadások igencsak árnyalták a Vajda Lajos művészetéről kialakult képet, megpróbáltak rávilágítani a technikák mögött rejlő okokra, inspirációkra. Hiányérzetet egyedül az kelthetett, hogy a konferencia címéből adódó várakozással és elvárással ellentétben Vajda Júliáról mint művészről – és nem mint Vajda Lajos feleségéről – nem esett szó.