bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Edvy Athina --

felhasználói adatlapja

Edvy Athina által feltöltött cikkek:

Vallás, mint társadalmi tudat
Vallás, mint társadalmi tudat
Vendég+látás kiállítás Pannonhalmán
A múzeumok és kiállítóterek hosszas zárvatartása után nagy eufória újra (és még) kiállításokra járni, a Pannonhalmi Apátság főmonostorában megrendezett Vendég+látás című tárlat pedig méltóképp reprezentálta, hogy miért is hiányzott a közönségnek a múzeumlátogatás élménye. A vendégség szó a vendégek fogadását, ellátását jelenti az értelmező kéziszótár szerint. Ha ebből indulunk ki, akkor az Apátság a kiállításon megpróbálta vendégül látni többek közt azokat az embereket, akiknek a hit határozza meg mindennapjait, illetve azokat is, akiknek a hit már nem képezi a mindennapok szerves részét.
A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
Hazánk egyik feltörekvő képzőművészét kérdeztük a jelenlegi helyzetről és legfrissebb munkáiról. Molnár Judit Lillával Lágymányosi utcai műtermében beszélgettünk aktuális lehetőségeiről, alkotásairól, illetve a járványhelyzet hatásairól munkáira. A beszélgetés apropója egy három részes videósorozat, mely a Nemzeti védőfelszerelés című műalkotás születését kíséri nyomon. A videókban a művész a jelenlegi vírushelyzetet dolgozza fel, s ehhez Byung-Chul Han A kiégés társadalma című írását ötvözi magyar népi hímzésmotívumokkal.
Színlelt archeológia
Színlelt archeológia
Daniel Arsham munkássága
Napjaink egyik legfontosabb alkotója: Daniel Arsham. Művei segítségével mindannyian kiszakadhatunk egy kicsit a mindennapokból, és korunkra, mint egy általunk feltárt régészeti múltra reflektálhatunk.
Haute couture a vasfüggöny mögött
Haute couture a vasfüggöny mögött
Tudósítás a Kelet „Diorjai” divattörténeti konferenciáról
Egy napra, 2020. február 21-re megelevenedtek a „szocialista haute couture” legnagyobb tervezői a Kelet „Diorjai” divattörténeti konferencián, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Velünk élő hagyományok
Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Korniss Péter tárlata Változások címmel nyílt meg a Kolozsvári Magyar Napok keretein belül, és olyan válogatást mutat be a fotográfus munkásságából, amely átfogó képet kíván nyújtani az életműről a hatvanas évektől kezdődően napjainkig.
Divatséta a Ludwigban
Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Király Tamás Ludwig Múzeumbeli retrospektív kiállítása átfogó képet kíván adni a művész pályafutásáról. Az életmű bemutatására vállalkozó kiállítás azonban inkább ízelítőnek tekinthető, amely után az erre fogékony látogatók belemélyedhetnek Király Tamás munkásságába, de már csak önállóan. A tárlat kizárólag az avantgárd ruhákra összpontosít, miközben azok nem értelmezhetők alkotójuk élete, háttértörténetük, valamint a ruhákat bemutató modellek és show-k ismerete nélkül.
Publikus '90-es évek
Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban
A szentendrei MűvészetMalomban megrendezett Publikus magánügyek című kiállítás a 90-es évek magyar képzőművészetét mutatja be, méghozzá magángyűjteményekben való megjelenésén keresztül. A tárlat harminc magyarországi magángyűjtemény anyagát fogja át.
Sündisznótüske és betonhintaszék
Sündisznótüske és betonhintaszék
Bauhaus100. Program a mának/ Kortárs nézőpontok - kiállítás a Ludwig Múzeumban
Április 10-én a budapesti Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban Bauhaus100. Program a mának/ Kortárs nézőpontok címmel nyílt kiállítás, amely a Bauhaus-év megemlékező eseménysorozathoz kapcsolódik.
Vajda, Vajda, Vajda - 2.
Vajda, Vajda, Vajda - 2.
Vajda, Vajda Lajos és Vajda Júlia művészete - Konferencia a Ferenczy Múzeumi Centrumban, 2019. március 18-19. 2. nap
2019. március 18. és 19. között zajlott a Vajda, Vajda Lajos és Vajda Júlia művészete című konferencia a szentendrei Ferenczy Múzeumban. A konferencia apropóját a március 31-ig látogatható Világok között – Vajda Lajos élete és művészete és a „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete című kiállítások jelentették.
Vajda, Vajda, Vajda - I.
Vajda, Vajda, Vajda - I.
Vajda, Vajda Lajos és Vajda Júlia művészete - Konferencia a Ferenczy Múzeumi Centrumban, 2019. március 18-19. 1. nap
2019. március 18. és 19. között zajlott a Vajda, Vajda Lajos és Vajda Júlia művészete című konferencia a szentendrei Ferenczy Múzeumban. A konferencia apropóját a március 31-ig látogatható Világok között – Vajda Lajos élete és művészete és a „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete című kiállítások jelentették.
A nagy „csiga” útvesztőjében
A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
Február elején New Yorkban jártam, és nem hagyhattam ki a világ egyik leghíresebb modern művészeti múzeumát, a Solomon R. Guggenheim Múzeumot, amelyről korábban már rengeteg képet láttam. Azt hittem maga az épület nem is lesz meglepő, ennek ellenére lenyűgözött monumentális méreteivel, óriási körfolyosóival, kilátásával a Central Parkra, ráadásul a félórás sorban állás után a tömeg teljesen el tud oszlani a körfolyosókon, hogy az alkotásokat szinte zavartalanul élvezhesse mindenki.
Kelet kávézó, hétfő este
Kelet kávézó, hétfő este
Kurátori tevékenység: elmélet és gyakorlat határán?
Kritika és Mű címmel indított vitasorozatot az ELTE BTK Esztétika Tanszéke, amelynek célja az, hogy láthatóbbá tegye az Esztétika Tanszék oktatóinak, jelenlegi és volt hallgatóinak működését.
Innen és túl (az érzékelésen) – Absztrakt festészet az 1940-es évektől máig, a Rugógyár Galériában
Innen és túl (az érzékelésen) – Absztrakt festészet az 1940-es évektől máig, a Rugógyár Galériában
2018. október 30-ig látható a Rugógyár Galéria negyedik kiállítása, Innen és túl (az érzékelésen) - Absztrakt festészet az 1940-es évektől máig címmel, amely Lossonczy Tamás, Szabados Árpád és David Stuart Sutherland munkáin keresztül ad képet az absztrakt festészetről az 1940-es évektől napjainkig.
Emberi történetek
Emberi történetek
Nők három felvonásban
A Nők három felvonásban kiállításában hat művész alkotásai tekinthetők meg, akik elsősorban társadalmi kérdésekkel, zárt és különleges csoportokkal, illetve marginalizált közösségekkel foglalkoznak. A kiállított műveket az köti össze, hogy a szereplők hétköznapi életébe igyekeznek bepillantást engedni, az emberi sebezhetőségre irányítva a figyelmet.
Budapest, túl Budapesten
Budapest, túl Budapesten
Az Itt van a város, vagyunk lakói című kiállításról
Budapest mai arcát több, letűnt „korszak”, "stílus" vagy térbeli és időbeli mintázat határozza meg, melyek mindegyike az ország, s a város múltjához és jelenéhez tartozik. Budapest egyedi történelmi háttere pedig hozzájárul a város, s az itt élő emberek sokszínűségéhez: az „Itt van a város, vagyunk lakói”című kiállítás ezt a sokszínűséget igyekszik megragadni.
A város szövete
A város szövete
Urbánus szövetek - Regős Anna és Regős István kiállítása az Esernyős Galériában
2018. április 4-én Urbánus szövetek címmel nyílt kiállítás Regős Anna és Regős István munkáiból, az Esernyős Galériában. A kiállítás része a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, illetve a Budapest Art Week programsorozatának.
Megnyílt az Apokrif 10: Papírtól felhőig című kiállítás
Megnyílt az Apokrif 10: Papírtól felhőig című kiállítás
2018. április 6. és 9. között a Labor Galériában
2018. április 6-án megnyílt az Apokrif 10: Papírtól felhőig című kiállítás. Az Apokrif irodalmi folyóirat 10 éves fennállásának alkalmából, a képrovatban megjelent egy-egy alkotó képeiből (Gucsa Magdolna és Veress Dani kurátori közreműködésével) összeállítottak egy időszaki tárlatot amit április 9-ig lehet megtekinteni a Labor Galériában.
Négy új Kondor-festmény Nyírbátorban
Négy új Kondor-festmény Nyírbátorban
A Magyar Nemzeti Múzeum sajtótájékoztatója a gyűjteményről
Értékes gyűjteménnyel gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye, a nyírbátori Báthori István Múzeum. A hatvan darabból álló gyűjteményt Garancsi Ottó Árpád, egykori nyírbátori lakos ajánlotta fel a múzeumnak. 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés