bezár
 

irodalom

2019. 04. 10.
A költészet napja - József Attilára emlékeznek Balatonszárszón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koszorúzással és szavalóversennyel tisztelegnek József Attila előtt Balatonszárszón a magyar költészet napján, csütörtökön.

A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harminckettedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont - adta hírül a József Attila Emlékház a Facebook-oldalán.

prae.hu

Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Szőke György grafikusművész kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követi. A Szabad Ötletek Színháza Örkénységek című groteszk irodalmi műsorával jelentkezik, a nap zárásaként a szavalóverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára kerül sor a településen.

Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket a költészet napján. Kaposvár központjában a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület külföldi önkéntesei szavalnak, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Gerendás Péter-estet szervez.

Siófokon a Kálmán Imre Kulturális Központ idén is megrendezi a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort, Csurgón a Csokonai Irodalmi Kör Régi csurgói versek címmel tart előadóestet.

Balatonszemesen szerdán Varró Dániel és Molnár György Urbánus költő a virágoskertben címmel ad költészetnapi irodalmi estet a Latinovits Zoltán Művelődési Házban.

Képek: https://www.facebook.com/jaemlekhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
Írásgyakorlatok Kemény Lilivel a Nincs Fesztiválon
Károlyi Csaba Mondatokon múlik minden – ÉS-beszélgetések című kötetének bemutatója
Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?

Más művészeti ágakról

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Yorgos Lanthimos: Bugonia


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés