"Mednyánszky László a magyar festészet legnagyobb és művészetében legelőremutatóbb egyéniségeinek egyike, aki merész és kalandos utazást tett, hiszen előkelő gazdag mágnás létére a társadalmi alvilágba ereszkedett alá, ahol a kültelkek embereit, az anarchisták és csirkefogók világát, a társadalmon kívül élők sorsát figyelte érdeklődéssel" - emlékezett a festőre sírjánál Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja.

Mint felidézte, a melankóliára hajlamos, mindenre érzékeny arisztokrata szeme már ifjúkorában kinyílt az élet tragikus mélységei iránt. "Élete társadalmilag és szellemileg is több, egymástól igen távol eső párhuzamos vágányon futott, a reformer Mednyánszky ugyan előkelő származása okán az ország és Budapest legelőkelőbb köreinek tagja volt, mégis a szerencsétlenek, lecsúszottak, alvilágiak sorát gyűjtötte maga köré, akiket - gazdag lévén - szánalomból támogatott és akik között jól érezte magát. Olyan emberekhez vonzódott, akik mögött országutak, vizek, puszták határtalan horizontjai nyíltak meg" - mondta Zsigmond Attila, aki szerint hozzájuk kapcsolta a csavargás nyughatatlan ösztöne is, amely kamasz korától haláláig űzte egyik helyről a másikra.

Zsigmond Attila beszédében úgy fogalmazott: a mély műveltségű művész olthatatlan lángolással szerette a természetet, tájfestészetében a "magába szívott termékenyítő hatásokkal és örökös vándorlásai során a természet alapos ismeretéből, festői igényességéből és nagyszerű mesterségbeli tudásából rendkívüli erejű és értékű műveket alkotott". Később az első világháborúban harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt, ahol százával készítette művészi vázlatait. Mednyánszky a harctéren sebesült meg és nagy betegen hunyt el bécsi műtermében. 

"Halála előtt nyomorban, betegen, mindenkitől elhagyottan művészileg eljutott az összefoglaló, csak a lényeget visszaadó látomásokig. Figurális képein emberábrázolása rembrandti mélységű. A valóságot megfoghatatlanná, sejtelmessé tette korlátlan mesterségbeli tudásával, fény-árnyék mintázással, legtöbbször homályba vesző sziluettel, de mindenekelőtt a benne rejlő szenvedély erejével" - mondta. 

"A festőművész egész életműve mélységesen megindult állásfoglalás a szegények és a szenvedők mellett" - zárta megemlékezését a sírnál Zsigmond Attila. 

Az ünnepségen a száz éve elhunyt festőművész sírjánál leszármazottai, valamint társadalmi, közéleti és szakmai szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.

A megemlékezést a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) rendezte. Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója felidézte, hogy a festőművész bécsi műtermében magányosan halt meg és utolsó útjára is csak két ember kísérte el, halála után azonban az utókor igyekszik megőrizni emlékezetét. Mednyánszky hamvait 1966-ban szállították haza és a temetőben helyezték örök nyugalomra, sírján 1970-ben helyezték el Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotását, amely egyaránt ábrázolhatja a festőművészt vagy az általa megfestett csavargók, vándorok egyikét.