bezár
 

színház

2019. 09. 04.
Hat bemutató lesz a Soproni Petőfi Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat bemutató lesz a Soproni Petőfi Színházban Hat darabot mutatnak be a felnőtt bérlet keretében a Soproni Petőfi Színházban, az első nagyszínpadi bemutató Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettje lesz október 19-én.  

Az előadást nyáron a fertőrákosi barlangszínházban németül játszotta a társulat, csaknem tízezer, főként Ausztriából érkezett néző előtt. 

Szkéné színház

Műsoron szerepel a Zenta, 1697 című rockopera, Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve, amelynek magyarországi bemutatóját augusztusban tartották az esztergomi bazilika előtt.

Októberben játsszák a kamaraszínházban Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című színpadi játékát Szilágyi Tibor és Szélyes Ferenc főszereplésével. Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét november 30-tól játsszák. 

A Sopron Balett és a St. pölteni Europaballett a Stabat Mater című táncjátékkal mutatkozik be a nagyszínpadon. A produkciót már meghívták Bécsújhelyre (Wiener Neustadt). A felnőtt bérlet utolsó bemutatója Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicalje lesz.

A középiskolások a Peer Gynt, a Zenta, 1697, a Stabat Mater és A padlás című darabok mellett Dés László, Nemes István, Bőhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter Valahol Európában című musicaljét láthatják Halasi Imre rendezésében. A darabot nyáron mutatták be a fertőrákosi barlangszínházban. A következő évad egyik újdonsága, hogy a középiskolás korosztály regisztráció után még szabadon választhat három darabból, melyekről az alkotók beszélgetnek majd velük. 

Felsős bérletben a Zenta, 1697, A padlás és a Valahol Európában című produkciókat nézhetik meg a nagyszínpadon. A Semmi című darabot a Liszt Ferenc Kulturális Központ PincePontjában játsszák, tantermi színház keretében pedig A muter és a dzsinnek című színházi nevelési előadást láthatják a diákok.

Alsós bérletben a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Forrás Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkcióját, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című zenés magyar népmesét, a felvidéki Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház közös darabját, Arany János Jóka ördöge című meséjét, valamint Szarka Gyulának gyermekkoncertjét, a Tücsöklakodalmat tekinthetik meg a gyerekek.

Ovis bérletben a Tücsöklakodalmat, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barackot és Veres András Kelekótya haramiák című bábszínházi darabját nézhetik meg.

A bérletszünet idején A víg özvegy, a Valahol Európában, a Rejtő kabaré plusz és a békéscsabai színházból érkező Elnémult harangok című előadások szerepelnek műsoron.

Beszélt arról is, hogy szeptember 20. és 25. között rendezik meg a Progress Sopron 2019. Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivált. A második alkalommal megrendezendő esemény versenyprogramjában hat ország - Csehország, Horvátország, Magyarország, Oroszország, Románia és Szlovákia - kilenc csoportja vesz részt. A nem hivatásos és amatőr színjátszás seregszemléjét idén a Páneurópai Piknik és a vasfüggöny lebontásának harmincadik évfordulójának jegyében rendezik.

Kép forrása: Soproni Színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés