bezár
 

színház

2019. 09. 19.
Színes színielőadások Nyíregyházán a Színházak éjszakáján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színes színielőadások Nyíregyházán a Színházak éjszakáján Színházi kulisszajárás, a próbafolyamat megtekintése és gyorsöltözési játék várja a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A színháztársulata ezen az estén Claude Magnier Oscar című bohózatát tűzi műsorra, de már az előadás alatt elindul a színházi kulisszajárás első turnusa.

Szkéné színház

Az előadás miatt erről lemaradók egy második, immár a színészek által vezetett túrához csatlakozhatnak, amelyen például Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita és Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatják be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vehetnek majd egy előadás születésében. A felkészülés befejezésével a nézőből lett színészjelöltek a nagyszínpadon mutatják be a zenei és a prózai produkciót a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt.

A program ideje alatt színház büféjében színművészekkel közös fotókészítés és gyorsöltözési játék is várja az érdeklődőket, az estét - színházi dallamok kíséretében - evés-ivás és anekdotázás zárja.

A programra előzetes bejelentkezés szükséges, regisztrálni a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a színház közösségi oldalán, valamint szervező- és jegyirodájában lehet.

Kép forrása: Móricz Zsigmond Színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés