bezár
 

zene

2019. 10. 23.
új programok a Fertőrákosi Barlangszínház következő évadában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
új programok a Fertőrákosi Barlangszínház következő évadában  Mások mellett David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonművész, Leslie Mandoki, az ExperiDance, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapest Bár és a Recirquel társulat is fellép jövőre a Fertőrákosi Barlangszínházban - hangzott el a 2020-as szezont ismertető sajtótájékoztatón kedden Sopronban.

Pataki András, a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, hogy jövőre lesz ötven éve, hogy az első színházi előadást megtartották a helyszínen, amelyre egy kamaraterem kialakításával szeretnének emlékezni. A kamaratermet Dohnányi Ernő zeneszerzőről szeretnék elnevezni, aki felismerte, hogy a barlang kiváló helyszíne lenne koncertek megtartásának.

prae.hu

A 120 millió forint európai uniós támogatásból kialakítandó teremben Sopronhoz kötődő zeneszerzőkről - Liszt Ferencről, Joseph Haydnról, Goldmark Károlyról, Soproni Józsefről, Takács Jenőről és Szokolay Sándorról - is megemlékeznek. A száz embert befogadó kamarateremben egy olyan zenegép is helyet kap majd, amelyen a zeneszerzők műveit lehet meghallgatni - mondta.

A szezonnyitó előadást május 30-án tartják, amelyen a Soproni Petőfi Színház művészei soproni zenekarokkal adnak koncertet. Másnap elindul az Ötórai hangoló című komolyzenei koncertsorozat a Soproni Szimfonikus Zenekarral, amelyből összesen nyolcat rendeznek 2020-ban a Dohnányi Ernő-teremben.

A Győri Filharmonikus zenekar három alkalommal fog fellépni a Kékfrankos bérletben, június 13-án a Carmina Buranát adják elő, augusztus 1-jén filmslágereket szerepelnek a műsorban, szeptember 5-én pedig Bogányi Gergely zongoraművésszel lépnek

A debreceni Csokonai Színház a CoOperával közösen június 12-én játssza Puccini Tosca című operáját, június 26-án és 27-én pedig a Soproni Petőfi Színház a Valahol Európában című

Július 10-én a Soproni Ünnepi Hetek keretében harmadik alkalommal megrendezendő Sopron Drum fesztiválon David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonművész lép fel, másnap pedig a négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke basszusgitáros és zenekara, valamint David Friedman

Július 17-én és 18-án az ExperiDace a Tesla című musicalt mutatja be Radó Denise rendezésében, július 31-én pedig a Recirquel társulat a My Land című

Augusztus 7-én, 8-án, 14-én és 15-én a Soproni Petőfi Színház művészei nagyszabású családi showműsort mutatnak be, amelyben a soproni művészek mellett Stéphanie Schlesser, Joel Wood, Vastag Tamás és Füredi Nikolett is

Augusztus 22-én Feke Pál és zenésztársai Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját ajdák elő

Leslie Mandoki augusztus 29-én ad koncertet Magyar képek címmel, amely idén kiadott dupla albumnak is a címe. A szezont a Budapest Bár koncertje zárja szeptember 12-

Pataki András elmondta azt is, hogy az idei barlangszínházi szezonban mintegy harmincezer ember váltott jegyet, jövőre 35 ezret várnak.

Kép: https://www.fertorakosikofejto.hu/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
irodalom

Bicskei Gabriella Barátnőim, Hágár című könyvének bemutatójáról
Jonas Mekas és William Basinski
Rajz és film kapcsolata Sunao Katabuchi A világ innenső végén című animéjében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés