bezár
 

színház

2019. 10. 30.
Pámer Csilla kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pámer Csilla kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat Pámer Csilla, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat kedd este Szabadkán.

A színésznő a Lila Ákác Tóth Mancijának megformálásáért érdemelte ki a Pataki-gyűrűt. A Szép Ernő azonos című regényéből készült előadást Sebestyén Aba rendezte.

Szkéné színház

A díj átvételekor Pámer Csilla arról beszélt, nem is gondolt arra, hogy megkaphatja az elismerést, ezért nem készült beszéddel. Megemlítette, hogy korábban az egyik díjazott a Pataki-gyűrű átvételekor úgy fogalmazott: ha megítélték a díjat, és még tapsolnak is, akkor biztosan megérdemelte.

A szereppel kapcsolatban a színésznő azt mondta, úgy érezte, nagyon meg kell dolgoznia az elismerésért. Megfogalmazása szerint már az olvasópróbán beleszeretett a szövegbe, a szerepet azonban tovább tartott megszeretni, végül azonban nagyon hálásnak érezte magát, amiért eljátszhatta Tóth Mancit.

Szép Ernő szerelmi története a békebeli Budapesten játszódik, ahol Csacsinszky Pál és Tóth Manci keresi a boldogságot és a szerelmet.

Sebestyén Aba rendező korábban az előadással kapcsolatban kiemelte, hogy igyekezett a szöveget a mából megközelíteni. A Pannon RTV beszámolója szerint a rendező úgy fogalmazott: igyekezett "Szép Ernő sokrétegű gyönyörű szövege által kicsit rákérdezni, hogy mi is számunkra a boldogság, mik jelentik ma nekünk a boldogságot. Mi a felnőtté válás? A hazugságainkról beszélünk egy kicsit, önmagunk és mások ellen elkövetett hazugságokról".

A Pataki-gyűrű díjat az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé pénzjutalom is jár.

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29. annak emlékére, hogy Pataki Lászlónak, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében 74 évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.

Kép: www.szabadkaiszinhaz.com

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

színház

Az ember, a polgár és a diák Az ember, a polgár és a diák
Petőfi és Az apostol mint tantermi dráma a k2 Színház előadásában
Az Influencer – egy figyelemkurva vallomásai
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról

Más művészeti ágakról

Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül
Háttérinterjú Osváth Gáborral a fiatal magyar filmről, pályakezdésekről, motivációról
„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés