bezár
 

zene

2019. 11. 21.
Ladánybene 27: öt év után új dalok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ladánybene 27: öt év után új dalok Öt év után új dalokkal jelentkezett a Ladánybene 27. Magyarország legrégebbi reggae zenekara Zárd ki a világot! címmel háromszámos kislemezt tett közzé, amelyben a békét, a szeretetet, a tiszteletet és az összefogást hirdetik.

A jamaicai műfaj hazai meghonosítójaként ismert együttes legutóbbi albuma, az Offenzíva 2014-ben jelent meg. Azóta az LB27 kilencfős felállása négy helyen is átalakult - szerepel a menedzsment által az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A jövőre 35 éves Ladánybene 27 az új dalok írásakor újfajta munkametódust használt: míg korábban több hónapos próbaidőszak alatt született meg egy szám, most a fő zeneszerzők, László M. Miksa (ének), Bokó Zoltán és Fűri Tamás (billentyűs hangszerek) szinte készre vágták a zenei ötleteket. Fűri egyike az elmúlt időszakban érkezett tagoknak, akárcsak Bolla Gábor (harsona), Péter Zoltán (trombita) és Hertelendi Anna (dob), utóbbi az LB27 basszusgitárosa, Hertelendi "Rasta" István lánya. Az együttes vezetője Bodnár Tibor (gitár), tag még Pásztor Ákos (szaxofon).

A felvételek az Origo Studióban készültek, két dal (Zárd ki a világot!; Ugyanaz a hang) szövegét László M. Miksa írta, a harmadik, Műanyag nyár szám esetében a zenekar egykori alapítója, Tóth "Tádé" Gábor a szövegíró. Az album címadó dalához, a Zárd ki a világot!-hoz klipet is forgattak, részben az idei Reggae Campen.

Az LB27 indulásakor, az 1980-as évek közepén egyedül játszott reggae-t Magyarországon. A debütáló lemez 1991-ben - rajta a Rastafari - már meghozta az ismertséget. Ez volt az első magyar reggae-album, két évvel később jött a második korong, arról a Szedegetem lett nagy sláger. A csapat a kezdetektől szervez nyaranta reggaetábort; utóbbi 1999 óta fesztivállá nőtte ki magát. A zenekar tagjai kétszer is jártak Jamaicában, a műfaj őshazájában, és többször találkoztak a néhai Bob Marley zenekarával, a Wailersszel.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

A Zeneakadémián
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés