bezár
 

irodalom

2019. 11. 24.
Bemutatták Varga Ibolya új kötetét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatták Varga Ibolya új kötetét A Tények és Tanúk sorozat új kötetét, Varga Ibolya Levél Fiamnak című könyvét mutatta be a két szerkesztő, Hámos Gusztáv és Perenyei Monika a Magvető Caféban 2019. november 7-én 17 órakor. A beszélgetést K. Horváth Zsolt társadalomtörténész vezette. A beszélgetés után levetítették Hámos Gusztáv 1989. A híradó hatalma című egyórás filmjét. Varga Ibolya nyugdíjas magyar–történelem szakos középiskolai tanár közel húsz éven át írta naplóját. A rendszerváltás utáni első évtized, a kilencvenes évek története jelent meg Levél Fiamnak címmel a Tények és Tanúk sorozatban.

Varga Ibolya tizenkilenc éven át, 1990 és 2009 között vezette naplóját, amely mára a rendszerváltozás utáni első két évtized mikrotörténelmi dokumentumává vált.


Hatvanéves voltam, amikor – nagyjából – lezajlott a rendszerváltás. Most hatvankettedik évembe lépve: tanúja és szenvedő alanya hazám gazdasági, pénzügyi, politikai, kulturális, erkölcsi – azaz minden oldalú – válságának. Akkor is válság volt, amikor megszülettem. Ez is egy élet. Hát élet ez?

– olvasható a napló egyik bejegyzésében 1991 novemberéből. Ez év februárjában kapta Varga Ibolya ajándékba a Toshiba T–1100 elnevezésű laptopot a Berlinben élő fiától, a médiaművész és filmrendező Hámos Gusztávtól.

A rendszerváltás körüli évek közélete-közérzete és mikrotörténelme egyaránt kirajzolódik a szövegből: a médiaháború állomásairól, parlamenti csatározásokról és áremelkedésekről, maffialeszámolásokról, szoboráthelyezésekről és újratemetésekről szóló tudósításokat át- meg átszínezik a tavasszal mindig újra kizöldülő és a behavazott Vérmező képei, az öregedés nyűgös pillanatai és a gyerekkori emlékek frissen bevillanó snittjei.

E levélnapló egyfelől a kapcsolatteremtés vágyának médiuma, másfelől, a szerző saját bevallása szerint, a depressziós állapotokon átlendítő alkotás eszköze. A személyes élettörténet részeként a krónikát olyan irodalmi és kulturális élmények gazdagítják, amelyek visszahatnak írójuk látásmódjára, a bejegyzések megformálásának stiláris változására. A zenekedvelő irodalomtanár, Varga Ibolya írása olyan olvasónapló is, amelyben szerzője stílusának, ízlésének alakulásában felismerhető legkedvesebb szerzőinek, a már említett Márainak és Esterházy Péternek (a »Grófom«-nak) a stiláris és vokabuláris hatása. A budai Vérmező mellett élő Varga Ibolyához Márai a hely szellemének meghatározó alakjaként is közel áll, többször a nyomába ered. Szépirodalmunk recepciótörténetének egy figyelemre méltó fejezeteként is érdekes tehát a szöveg.

– írja az előszóban Perenyei Monika művészettörténész, a könyv egyik szerkesztője.

Varga Ibolya megható őszinteséggel ír az öregedésről, a budapesti „Csikágó”-ban töltött gyerekkorról, a karácsonyi vacsoraasztal köré gyűlő családtagokról, a gyermek- és fiatalkori emlékekről. Naplója adalék Hámos Gusztáv 1989. A híradó hatalma című filmjének történetéhez is.

Az esemény Facebook-oldalát ezen a linken találják.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés