zene
2009. 06. 05.
Tizenöt éves az Óbudai Danubia Zenekar: születésnapi koncert
A Zeneakadémia nagytermében ünnepli 15. születésnapját szombaton este az Óbudai Danubia Zenekar; a műsor első felében Prokofjev V. szimfóniáját játsszák el, a másodikban meglepetésekkel szolgálnak a közönségnek.
"Több válságot átéltünk a másfél évtized alatt, sokat tanultunk belőle. Mi is panaszkodhatnánk, mert persze több pénz jobb lenne" - mondta az alapító karmester, Héja Domonkos, aki az együttes fő erényének azt tartja, hogy először mindig a feladatokról esik szó közöttük, és amit tervbe vesznek egy évadra, azt olykor a nadrágszíjat meghúzva, de teljesítik. Minden más csak ezután kerül napirendre.
Csaknem félezer koncert, több mint ezer remekmű előadása kerülhet a születésnapi mérleg egyik serpenyőjébe. A másikba az, hogy 2001-ben elsőként nyerték el a kulturális tárca által alapított Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet, ami három évre biztos ötvenmillió forintos támogatással járt.
A támogatási időszak lejártával a fennmaradásért kemény munkához kellett kezdeniük. Bár a magyar zenei élet elismert tényezőjévé váltak, ez sem könnyítette meg, hogy biztos támogatóra találjanak. Aztán 2007-ben együttműködési megállapodást kötöttek Óbuda-Békásmegyer önkormányzatával, ezért változtattak nevet, így lettek Óbudai Danubia Zenekar.
Az együttest a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei alapították; 1993. április 24-én a Néprajzi Múzeumban egy bálon játszottak először, Strauss-keringőket és polkákat. Fél évvel később, az első "igazi" koncertjükön az Óbudai Társaskörben is Johann Strauss műveket szólaltattak meg.
A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar nevet 2003-ig használták. Törzsközönségük építése az 1997-ben elindított zeneakadémiai bérleti sorozattal kezdődött.
Koncerteztek Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban. Visszatérő vendégei lettek a ludwigsburgi, a milánói, a hannoveri és a zürichi zenei fesztiválnak, 2007-ben a Schleswig-Holstein Fesztiválon képviselték Magyarországot. Az emlékezetes koncertek közül kiemelkedik a 2000-es vatikáni hangverseny II. János Pál pápa előtt.
2003-ban megjelent az első lemezük a Warner Classic and Jazz kiadásában, Dances from Hungary - Táncok Magyarországról címmel. Liszt, Erkel, Weiner, Dohnányi, Kodály, Bartók táncos karakterű szerzeményei kerültek a korongra, amely csakhamar platinalemez lett. Ezt 2005-ben egy aranylemez követte, Dohnányi Ernő három kompozíciójával.
Brahms Magyar táncok sorozata 2008-ban látott napvilágot és tervezik a negyedik felvételt is a Warnernél. 2006-ban DVD-re került egy zeneakadémiai koncertfelvételük, ezen Sebestyén Mártával és a Muzsikás Együttessel játszanak.
A 15 éve együtt játszó fiatalokat kiváló karmesterek dirigálták: Lukács Ervin, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Eötvös Péter, Fürst János, Vashegyi György, Kobajasi Ken-Icsiro, Jurij Szimonov, José Cura, Rico Saccani, Wolfgang Gönnenwein és Sir Neville Marriner.
A zenekar által kísért szólisták között olyan nevek szerepelnek, mint Marton Éva, Rost Andrea, Wiedemann Bernadett, Frankl Péter, Ránki Dezső, Nigel Kennedy, a könnyebb műfajból Snétberger Ferenc és Jon Lord. Szívesen muzsikálnak fiatal magyar művészekkel, Kelemen Barnabással, Fenyő Lászlóval, Kokas Katalinnal, Nemes Balázzsal, Bogányi Gergellyel, Várdai Istvánnal.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk