bezár
 

film

2020. 09. 02.
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete az SZFE kapcsán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete az SZFE kapcsán A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete hitet tesz amellett, hogy a mindenkori hatalomtól való alkotói függetlenség és minden egyetem autonómiához való jogának tiszteletben tartása a döntéshozókra nézve kötelező erejű, mert ez a szabadság létfeltétele, alkotmányos jogunk. 

A hallgatók, mint felnőtt egyetemi polgárok tisztában vannak helyzetükkel, jogaikkal, és azzal is, hogy az átszervezés során a fent említett alapelvek sérültek. Követeléseik miatt nem érheti őket semmiféle hátrány, belőlük áldozatot vagy ellenséget gyártani megengedhetetlen.

Egyesületünk a megegyezés alapvető feltételének tartja az SZFE integritásának és az alaptörvényben biztosított autonómiájának megőrzését, a filmrendezők szakmai képviseletét az egyetem vezetésében, és a hallgatók véleményének érdemi meghallgatását.

 

Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

film

I. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum I. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum
Új időpontban, meghosszabbított határidővel!
Interjú Jancsó Dávid vágóval karrierválasztásról, a vágó megítéléséről és a tudatosság szerepéről
Rodrigo Sorogoyen – Leticia Dolera – Carlos Marques-Marcet – Elena Martín – Paula Ortiz: Otthon
Andrew Rossi: Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára

Más művészeti ágakról

Chrétien de Troyes Lancelot című regényének bemutatója
Halmai Tamás Kint lények járnak című kötetének bemutatója
art&design

Auswanderer Raus! Auswanderer Raus!
A magyar performansz története 1966–2018 (3): Disszidens művészek: Altorjay, Szentjóby, Baksa-Soós, Halász, Kántor, Najmányi, Botond, Tót... (1967–79)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés