A világhírű kortárs magyar zeneszerző, Eötvös Péter egy gyakorlati problémára is megoldást keresett 2011-ben, amikor Senza sangue (Vértelenül) című, egyfelvonásos operáját megírta: melyik darabbal lehetne párban előadni Bartók művét, a félidő hosszúságú Kékszakállút? Mivel úgy tapasztalta, nem igazán létezik karakterében hozzá illő párdarab, úgy döntött, maga írja meg azt. A Senza sangue alapjául Alessandro Baricco azonos című regénye szolgált, amelynek cselekménye egy fordított kronológia szerint bontakozik ki Eötvös Péter felesége és alkotótársa, Mezei Mari librettójában. A történetben egy felnőtt nő találkozik azzal a férfival, aki gyerekkorában, a spanyol polgárháború idején szeme láttára ölte meg családját. A szembesülés célja nem a bosszú, hanem a megváltás keresése. „A megbocsátás, a vértelenség, hogy ne erőből oldjuk meg a problémákat, hanem felülemelkedve a sérelmeinken, emberséggel: ez rendkívül fontos számomra” – indokolta mindezt Eötvös Péter. A Senza sangue, bár néhány ponton visszautal a Bartók-műre, nagyon is különbözik attól, aminek egyik legfőbb oka, hogy olasz nyelven szól. A lemezen az Eötvös-opera két évvel ezelőtti, Káel Csaba rendezésében megvalósult, Müpa-beli bemutatójának felvételét hallhatjuk, a szerző által vezényelt Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában, Vizin Viktória (A nő) árnyalt, sokrétű mezzoszopránjával és Jordan Shanahan (A férfi) intelligens, markáns baritonjával a szólista szerepekben.

A pályája csúcsán lévő, hetvenöt éves Eötvös Péter személyében és művészetében sokféle kultúra kapcsolódik össze: az elmúlt évtizedekben rengeteg különböző világot ismert meg, de már a gyökerei is sokfelé ágaznak el. A soknemzetiségű Erdélyben született, miként Kurtág és Ligeti, Budapesten nőtt fel, ahol a Zeneakadémián zeneszerzést tanult, majd huszonkét évesen Kölnbe került, ahol karmesteri diplomát szerzett. Diplomája megszerzése után egy évig a kölni operaházban volt korrepetitor, majd Stockhausen együttesével fél évet töltött Japánban, az oszakai világkiállításon, ami nagy hatással volt előadóművészi attitűdjére és zeneszerzői gondolkodására. Évtizedekig élt Nyugat-Európában (Németországban, Franciaországban és Hollandiában), mielőtt 2004-ben visszaköltözött volna Budapestre. Közben karmesterként és zeneszerzőként világhírűvé vált, tanárként pedig generációkkal ismertette és szerettette meg a kortárszenét. Operáinak nemcsak a témaválasztása reflektál a mai világra, de gyakran választ kortárs szöveget is a librettó alapjául. Feldolgozott már jelentős, kanonizált irodalmi műveket (Csehov, Márquez, Genet), és írt operát meghatározó kortárs írók szövegeire (Tony Kushner, Albert Ostermaier, Roland Schimmelpfennig, Jon Fosse, Krasznahorkai László). 1997 és 2017 között tíz operát írt, s ezeket folyamatosan játsszák a világ operaházai. Első egész estés operája, a Három nővér bemutatása óta több mint húszféle rendezésben, közel 140 előadásban került színpadra.