bezár
 

art&design

2020. 10. 10.
Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése Elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése, a szakemberek több mint hétszáz alkotás közül választják ki azt a mintegy kétszázat, melyet a november 22-én nyíló kiállítás közönsége láthat.

A képzőművészeti seregszemlének helyet adó Alföldi Galériába 324 művész juttatta el 734 művét. A művészettörténészekből, az egyes képzőművészeti ágak elismert alkotóiból álló zsűri 515 festmény, 103 grafika, 80 plasztika, 3 multimédia és 33 egyéb, más kategóriába be nem sorolható mű közül válogatja ki a hazai kortárs képzőművészetet reprezentáló 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát.

A héttagú zsűri csütörtökön a festészeti anyagot nézte végig, pénteken a szobrokat és grafikákat veszik sorra, valamint a teljes anyagot újból átnézve véglegesítik a bent maradt művek listáját, szombaton pedig határoznak az elismerésekről, így a tárlat 1,5 millió forinttal járó fődíjáról, a Tornyai-plakettről, valamint az életműdíjról is. Ez utóbbit a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélik oda. A húsz díjról és munkajutalomról hozott döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. Az elismerés között átadják a fiatal festők nívódíját is, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.

Pogány Gábor, a zsűri elnöke az MTI-nek elmondta, több mint félezer festményt áttekintve látszik, nagyon magas színvonalú az idei anyag. A szakember örvendetesnek tartja, hogy folytatódott az a mintegy tízéves trend, hogy jelentős számban jelentkeznek fiatal, pályakezdő vagy éppen még tanulmányaikat folytató művészek, akik egymás közt kézről-kézre adják a tárlat hírét, ugyanakkor sokan vannak a visszatérő kiállítók is. Szurcsik János, a korábbi Tornyai-plakettes művészek között a legidősebb alkotó - mondta a művészettörténész.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

Fotó: facebook.com
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés