bezár
 

zene

2021. 01. 23.
A Himnusz regényes történetét bemutató film és weboldal készült
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Himnusz regényes történetét bemutató film és weboldal készült A Himnusz keletkezéséről készített dokumentumfilmet a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság A Himnusz regényes története címmel - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Később Erkel Ferenc zenéjével vált teljessé kultúránk egyik alapköve - hangzott el a műsorban.

prae.hu

A 30 perces dokumentumfilm animációk, videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét, számos érdekességgel, néhol szórakoztató epizódokkal tarkítva.

Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke elmondta: Erkel Ferenc alapította a társaságot, amelynek 1853-ban volt az első koncertje a Nemzeti Múzeumban. Mint fogalmazott, mindent meg szeretnének tenni, hogy Erkel Ferenc szellemi hagyatéka minél jobban beivódjon a magyar kultúrába. Ennek legjobb eszköze jelenleg a digitális világ - mondta, hozzátéve: a dokumentumfilm elkészítése mellett létrehozták a www.magyarhimnusz.hu weboldalt, ahol minden megtalálható, amit a Himnuszról tudni érdemes. Az új weboldalon többek között a film is megtekinthető, és egy idővonal segítségével, képekkel illusztrálva követhető nyomon a Himnusz keletkezésének története napjainkig.

Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője, zenész elmondta: immár két éve foglalkozik a témával, de mindig újabb felfedezésre váró részletekre derül fény. "Sokat tudunk, sok mindent elmesélünk a filmben, de ez még mindig csak a jéghegy csúcsa" - jegyezte meg.

Elmondta: a dokumentumfilmben Juhász Anna irodalmárral beszélget a vers és a zene kapcsolatáról. A produkcióból kiderül, hogy Erkel miért vett részt a pályázaton, és az is, hogy a korszak irodalmárainak és muzsikusainak miért volt fontos, hogy egy Himnusz-pályázat is szülessen a Szózat után. Számos történettel, pletykával, legendával ismertetik meg az érdeklődőket.

Tóth László elmondta: a Himnusz megzenésítésére 1844-ben kiírt pályázatra 13 pályaművet adtak be. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával rögzítették a fennmaradt pályaműveket, amelyek a www.magyarhimnusz.hu weboldalon meghallgathatók a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának előadásában - mondta, kiemelve, hogy meghallgatható Erkel Ferenc eredeti verziója is. Mint mondta, most Dohnányi Ernő áthangszerelt verziója a legismertebb, a filmben a legfontosabb különbségeket is megmutatják Erkel eredeti koncepciója és Dohnányi változata között.

Az érdekességek között említette továbbá, hogy Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője is adott be pályaművet a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatra, és az ő verziója lett a második - ez a mű is hallható a filmben és a weboldalon.

A dokumentumfilmet az Ambient Pictures csapata, azaz Tuza Norbert rendező-szerkesztő és Szín Róbert operatőr-vágó készítette. A film szakreferense Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája és az Erkel Ferenc Társaság elnöke.

Fotó: Wikipédia

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Yorgos Lanthimos: Bugonia


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés