bezár
 

zene

2009. 06. 27.
Harmincéves a Kalyi Jag: vasárnap koncert Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén 30 éves Kalyi Jag együttes vasárnap a Budapest Klezmer Banddel és a Muzsikással közösen lép fel a fővárosban, a Városligeti Műjégpályán, a Terasz 09-en.

prae.hu

A három évtized alatt világhírnevet szerzett Kaly Jag életében új szakasz kezdődik, ugyanis a csapat négy új énekesnővel bővült ki.
    
Az 1978-ban a Szatmár megyei roma fiatalok által alapított együttes sikeréhez hozzájárult, hogy Európában elsőként cigány nyelven énekelték dalaikat. Az együttes sikerét emellett a csak rájuk jellemző, mára már védjegyüknek számító, félreismerhetetlen, úgynevezett "Kalyi Jag stílus" alapozta meg.
    
A csapat számos világkörüli turnén vett részt, miközben kitartóan, szorgalmasan és lelkesen dolgoztak a zene nagyköveteként a legeredetibb cigány népzene megőrzése érdekében.
    
Azóta is méltó módon képviselik a világ bármelyik színpadán az autentikus cigány népzenét. Dalaikat az egész világon dúdolják rajongók százai, számos együttes dolgozza fel dallamaikat, amelyeket valóban hungarikumként emlegetnek. Munkásságukat a legmagasabb szakmai szinten ismerték el.
   
 A Kalyi Jag együttes erőssége továbbra is a kiváló vokális adottság, a kitűnő hangszerelés, és az a különleges erő, amelyet az egyedi népies elemek képviselnek muzsikájukban.
    
Idén augusztusban készülnek bemutatni a Roma Legenda című musicalt, amelyet egyik alapítójuk, a máig a Kalyi Jaggal zenélő, idén ötven éves Varga Gusztáv írt és zenésített meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Balogh Ádám lemezéről
Platon Karataev: Napkötöző

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A konyha és A brutalista című filmekről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés