bezár
 

zene

2021. 04. 28.
Ida Nielsen & Band a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ida Nielsen & Band a Müpában Április 30-án 20:00-tól Ida Nielsen & Band koncertjét közvetíti a Müpa felvételről – olvasható a mupa.hu-n.

Sokat elárul a dán basszusgitáros, Ida Nielsen tehetségéről és kvalitásairól, hogy 2010 augusztusában Prince meghívta zenekarába, a The New Power Generationbe, amellyel egészen haláláig turnézott. Emellett egy másik Prince-csapat, a 3rdeyegirl tagja is volt.

prae.hu

Az utóbbi években szólókarrierjére összpontosított: 2018 őszén jelentette meg Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című, az oldschool funkot a nu soullal és a hiphoppal ötvöző lemezét. A dögös-zúzós számok mellett gyönyörű balladákkal is elvarázsol a Nielsen vezette csapat, melyben az együttes vezetője többféle hangszert is megszólaltat. Jutalomjáték kínálkozik itt az olyan nagyszerű neveket felvonultató zenekar számára, mint Liv Warfield, Shelby J, Kuku Agami, Son of Light és Donna Grantis. Nielsen nemcsak lefegyverző technikájú basszusgitáros, hanem zeneszerző és producer is, aki immár öt szólóalbummal büszkélkedhet. 2016 óta turnézik a világ körül The Funkbots nevű zenekarával, és sikert sikerre halmoznak.

A felvétel megtekinthető lesz a Müpa YouTube-csatornáján, illetve honlapján.

A koncert kép- és hanganyagát 2019. május 3-án rögzítették a Művészetek Palotájában.

Négyzetes kép a leadben: idanielsenbass.com

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés