bezár
 

színház

2009. 07. 06.
Egri színház: A velencei kalmár a Shakespeare Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az egri Gárdonyi Géza Színház A velencei kalmár című előadása is meghívást kapott Gyulára a Shakespeare Fesztiválra.

Szkéné színház

Shakespeare regényes színműve július 7-én este látható a Kossuth-díjas Zsótér Sándor rendezésében a gyulai várszínpadon - közölte Pilisy Csenge, a teátrum sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
    
Shylock, az uzsorás és Antonio, a velencei kalmár konfliktusát fiatal színészek játékával, mai közegben mutatja be a rendező által színpadra állított kamaraszínházi változat.
    
Június 27. és július 12. között ötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahová többek között a világ egyik legismertebb rendezője, Peter Brook legújabb, Shakespeare szonettjeiből készített Love is my sin - Szerelem a bűnöm című előadását is várják.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés