Mint írják, hamvait kérésére szűk családi körben helyezik el.

Marosi Ernő 1940-ben Miskolcon született. Az ELTE bölcsészkarának magyar-művészettörténész szakán végzett. 1963-tól az ELTE művészettörténeti tanszékének oktatója, 1991-től egyetemi tanár. 1991-2000-ben az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének igazgatója, 1991-96-ban az UNESCO nemzetközi művészettörténeti bizottságának vezetőségi tagja volt.

Az ELTE professzor emeritusa, kutatási területe a középkori magyar és egyetemes művészettörténet, a romantika és a gótika korszakai. 1990 óta a művészettörténeti tudományok doktora, 1993-tól az MTA levelező, 2001 óta rendes tagja. 2002-2008-ban az MTA alelnöke volt. 1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki „nemzetközi elismertségű tudományos, tudományszervezői, szerkesztői és pedagógiai tevékenységéért". A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2009-ben kapta meg, 2014-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

Főbb munkái között van A középkori művészet világa, A román kor művészete, a Bevezetés a művészettörténetbe, a Magyar falusi templomok, A gótika kezdetei Magyarországon, a Magyarországi művészet 1300-1470 körül, az Emlék márványból vagy homokkőből, A budavári szoborlelet (Zolnay Lászlóval), a Kép- és hasonmás, A középkor művészete I-II., Az Árpád-kor művészeti emlékei (Wehli Tündével), A magyar művészettörténet-írás programjai, a Templomok Magyarországon (Dercsényi Balázzsal) és A gótika Magyarországon című könyv.