bezár
 

zene

2021. 08. 16.
Alternatív pop a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alternatív pop a Müpában A perpētuum ad koncertet a Müpa előcsarnokában augusztus 28-án, 17:00 órakor – olvasható az intézmény honlapján.

A perpētuum zenéjét nem lehet besorolni egy konkrét zenei irányzatba sem, magukat az alternatív pop stílust képviselő zenekarként definiálják. Dalaik több műfajból táplálkoznak, megtalálhatók bennük jazzes, rockos, popos, pszichedelikus és elektronikus elemek is. A zenei sokszínűségre irányuló törekvéseiket angol és magyar nyelven előadott dalszövegeikkel is igyekeznek alátámasztani.

2019 novemberében megnyerték a Babel Laureate World-Jazz Versenyt, melynek köszönhetően 2020 januárjában lehetőségük nyílt bemutatkozni a holland közönség előtt, és márciusban bejutottak a Szimpla Lemming Programba is. 2021-ben második helyezést értek el a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutató versenyen. Eddig egy kislemezt és két single-t adtak ki, White Canvas című nagylemezük pedig idén ősszel lát majd napvilágot. A 2020-as Jazz Showcase közönségdíjának nyertese tehát tovább gyűjti az elismeréseket. A perpētuum a Müpa új fesztiválján, a JazzTime-on mutatja be újra, miért érdemesítette őket arra hallgatóságuk, hogy kedvenc zenekaruknak válasszák.

Fotó: a perpetuum Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés