bezár
 

zene

2021. 08. 28.
Dés László koncert a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dés László koncert a Müpában Dés László koncertet tart Básti Juli és Nagy Ervin színművészek közreműködésével szeptember 5-én, a Müpában. Ezen a koncerten eddigi turnéinak anyagából válogatja legismertebb dalait, de természetesen elhangzik néhány szám Éjféli járat című legutóbbi lemezéről is – olvasható a Müpa honlapján.

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, népszerű dalok és jazzlemezek sora fűződik nevéhez. Ki ne ismerné a nagy Dés-slágereket: Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, A zene az kell, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund! – és még sorolhatnánk. 

prae.hu

Dés László a kiváló színésznővel, Básti Julival a múltban nagyon sokat dolgozott már együtt. A közös munka a Hallgass kicsit című lemezzel kezdődött 1987-ben, majd a legendás Férfi és Nő produkcióval járták végig az ország nagy koncertszínpadait.

A másik meghívott Nagy Ervin, aki először lép fel Déssel. Nagy Ervin amellett, hogy fantasztikus színész, igen muzikális, és nagyszerűen énekel. Dés Lászlót ezúttal is kitűnő muzsikusokból álló remek zenekar kiséri. Ismét izgalmas, nem mindennapi zenei élmény várható!

A koncertről további információ a Müpa honlapján olvasható.

Négyzetes kép a leadben: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Zeneszerzés az érzékek és a technológia határán
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban

Más művészeti ágakról

színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Kritika François-Henri Désérable Én uram és legyőzőm című regényéről
Szendrői Csaba Féyn kettő című kötetéről
A Prae 2025-ös karácsonyi estjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés