zene
2009. 07. 12.
European Start 2009 - Nemzetközi zenei tehetségkutató tábor Pécsett
Egyhetes nemzetközi zenei tehetségkutató tábor vette kezdetét vasárnap a Pécsi Ifjúsági Központban.
A European Start elnevezésű programot immáron harmadik éve rendezik meg a baranyai megyeszékhelyen. Az eddigi magyar, osztrák, román és belga résztvevők mellé idén finn fiatalokat is meghívtak a szervezők. A tehetségek kiválasztásánál továbbra is fontos szempont, hogy amatőr zenészek legyenek, illetve valamilyen formában a zene területén tevékenykedjenek, hiszen a projekt közös nyelve a zene. Az ifjúsági találkozóra érkező fiatalok rengeteg ismeretanyagot kaphatnak egymás kulturális-, művészeti értékeiről, szokásairól, életmódbéli különbségeikről. A szervezők teret biztosítunk nekik ahhoz, hogy a közös alkotómunka során új ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek és véleményt alkossanak. Esténként koncertekkel mutatkoznak be a csapatok az IH Billentyűben.
Az egy hétig tartó esemény fő üzenete, hogy a fiatalokban tudatosuljon, ők európai polgárok és nekik kell továbbépíteni Európa jövőjét. Az összefogás további előrelépéseihez pedig elengedhetetlen, hogy e nemzedék számára ismertté és elfogadottá tegyék a különböző kultúrákat.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Más művészeti ágakról
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025