bezár
 

film

2022. 02. 08.
Emmi: februárban megkapják a 20 százalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emmi: februárban megkapják a 20 százalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a 20 százalékos béremelést a kulturális területen dolgozók.”

Az Emmi közleménye emlékeztet: "a korábbi években több olyan intézkedés történt, melyek segítették a kulturális területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítették, hogy a kulturális szféra a fiataloknak is vonzó pályát jelentsen, életpályát, hivatást tudjanak találni a különféle kulturális intézményekben, célt és elhivatottságot adva ezzel a kezükbe. Ezeket a célokat szolgálta a 2017-ben bevezetett kulturális illetménypótlék, amely a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak 1 százalékos bérpótlékot jelent. Ez az illetmény azóta is folyamatos" - idézi fel a közlemény. Mint az Emmi hangsúlyozta, a 2020-ra ütemezett, 6 százalékos béremelés több mint 5 milliárd forint többletforrást jelentett a szektornak, ezt 2020. január 1-jéig visszamenőleg megkapták a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozók.

prae.hu

A közalkalmazotti jogviszony átalakulása után ez egy újabb döntés, amely a kulturális szakma elismertségét, megbecsülését növeli - emelte ki a tárca közleménye, hozzátéve: az igényfelmérés során összesen mintegy 3000 intézmény közel 26 ezer dolgozójának emelkedik a bére 2022. január 1-jétől.

kép: facebook/emberieroforrasokminiszteriuma

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nemes László: Árva
Luca Guadagnino: Vadászat után
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Darren Aronofsky: Rajtakapva

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés