bezár
 

zene

2009. 07. 31.
A Stasi rettegett Michael Jacksontól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
1988. június 19-én kellemes izgatottságra ébredtek Nyugat-Berlin lakói: aznap, a Brandenburgi kapu közelében adott koncertet Michael Jackson. A Fal túloldalán azonban másfajta izgalmakat jelentett a popsztár fellépése, a Stasi ugyanis attól rettegett, hogy a koncert politikai provokációra adhat lehetőséget.

prae.hu

Az NDK hírhedt állambiztonsági szolgálata, a Stasi már hetekkel a fellépés előtt aktát nyitott az énekes keleti rajongóiról - számolt be csütörtöki számában a Bild című napilap.
    
A legnagyobb német bulvárlap birtokába került Stasi-feljegyzések szerint ugyanis a titkosszolgálat konfrontációra számított a pályája csúcsán lévő popsztár fellépése előtt. Épp ezért a Stasi távol akarta tartani a kelet-berlini lakosokat azoktól a környékektől, ahonnan hallhatták volna a koncertet.
    
A titkosszolgálat ehelyett azzal az ötlettel állt elő, hogy egy kelet-berlini stadionban két perces csúszással közvetítik a showt, ami által kiküszöbölhető lett volna bármilyen politikai provokáció, és még egy kis cenzúra is belefért volna az időkeretbe. A tervből végül nem lett semmi, a biztonsági szolgálat vezetésében győzött a "józan belátás", és a koncert idején inkább hajtóvadászatot indítottak a popcsillag kelet-berlini rajongói után.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés