bezár
 

irodalom

2022. 03. 27.
Kocsmakutyák Krakkótól 11 kilométerre
Marcin Świetlicki Tizenegy című regényének bemutatója a Kis Présházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Marcin Świetlicki a Prae Kiadó gondozásában megjelent Tizenegy című, trilógiazáró kötetéről Pálfalvi Lajos polonista, L. Varga Péter irodalmár és Balogh Endre, a kiadó vezetője beszélgetett március 17-én a Kis Présházban. Szó esett Közép-Európa sajátos kakofóniájáról, otthonról és idegenségről, kutyákról és szellemekről, és Humphery Bogartról, de nem a fiatal, hanem az idős színészről.

Stílszerűen kocsmaaszatli légkörben folyt Marcin Świetlicki zenész, költő, író és performer Tizenegy című regényének bemutatója. A Prae Kiadó gondozásában frissen megjelent trilógiazáró kötetről Pálfalvi Lajos polonista, L. Varga Péter irodalmár és Balogh Endre, a kiadó vezetője beszélgetett március 17-én a Kis Présházban.

Oláh Gergely

A Tizenegy záródarabként Świetlicki két korábbi regényével, a Tizenkettővel és a Tizenhárommal alkot trilógiát. Szinte adta magát Balogh Endre első kérdése – mi ez a számmánia Świetlickinél? Regényekről lévén szó kézenfekvőbbnek tűnhetne ugyanis a narratív címadás. És ha már számok, a Tizenhármat miért nem egy „Tizennégy” követi?

Pálfalvi Lajos az elvárások konzekvens megtörésére, a kívül- és szembenállás stratégiájára hívja fel a figyelmet, mely alapvető diszpozícióként a szerző egész eddigi életművét szervezi. A különböző művészeti ágakban párhuzamosan alkotó Świetlicki állandó párbeszédben (pontosabban: konfliktusban) áll a kortárs lengyel művészeti szcénákkal, e szcénák bálvány-, illetve sznobgépezetszerű működésével.

A rafinált konklúzió: valódi kultúrember nem tehet mást, mint hogy Marcin Świetlickit olvas, különben minden okot megad rá, hogy nevetségessé váljon. Szó lehet emellett Andrzej Stasiuk Kilenc című kötetére való rálicitálásról is. Ez nem mondana ellent Świetlicki karakterének, aki írt már komplett kötetet kizárólag vodkáról és cigarettáról, ezzel válaszolva egy kritikára, miszerint nem kell őt komolyan venni, mert csak vodkáról és cigarettáról ír. Továbbá egy magánhagyomány folytatásaként is érthető, ugyanis a számozott címadás már a verseinél is megjelenik.

Oláh Gergely

Świetlicki felforgató-kiforgató, a saját (akár maga, akár mások által kiutalt) pozíciójára és a környezetére is erősen reflektáló technikájához kapcsolható a krimi műfajának kérdése, mely esetében a zsáner meghackelése révén sokkal inkább álműfajként jellemzi a Tizenegyet. L. Varga Péter szerint ugyan jelen vannak a regényben a krimi keretei, lényegi narratív elemei és fogásai, azaz a bűntény, a rejtély és a nyomozás hármasa, valamint a feszültség késleltetésének és akkumulációjának dialektikája, azonban a lengyel szerzőnél mindez egy átfogóbb rendszerbe ágyazódik bele. Ez a rendszer Közép-Európa, közelebbről nézve pedig a Krakkó-Varsó tengelyen (és szembenállásban) szerveződő kortárs lengyel közéleti-politikai-művészeti valóság kakofóniája. A bűntény itt korántsem egy szinguláris, rendkívüli eseményt jelent, hanem ez a rendszer természetes és szükségszerű velejárója.

Ugyanakkor a hangvétel is fokozza a zsánertől való távolságtartást, mintegy idézőjelbe teszi azt. A narrátor, az erősen autofikciós „mester” első szám harmadik személyben (a „főszöveget” követő utolsó egységen kívül) irónia, néhol cinizmus, és a folyamatosan bevitt nagy mennyiségű alkohol által elemelten vezet végig az eseményeken, a gondolkodás rekurzív-repetitív szerkezetét követve. A „mester” karakterén keresztül a részeges, macsó nyomozót, a krimiirodalom toposzát sem hagyja Świetlicki érintetlenül, belépése a pózba szélsőséges, ironikus túlhajtás – teszi hozzá Balogh Endre.

Oláh Gergely

Pálfalvi Lajos szerint érdekes gender-szempontból is ránézni a figurára, a „mester” ugyanis már egy módosulást mutat Świetlicki korábbi férfiképéhez viszonyítva. Ez a fordulat és a műnemek közti váltás egyidejűsége nem lehet véletlen. A szerző korábban a Humphrey Bogart típusú „érzőszívű keményfú” típusát és életformáját működtette, mely főként lírájában és zenei munkáiban érhető tetten, majd mintha az ebből való kijózanodást, kiábrándulást, kiöregedést vinné színre, mikor prózára vált. A Tizenegyben a „mester” alakjában már határozottan egy „öreg Szindbád” jellegű karakterrel találkozunk. Ekkor már nincsenek nők és nincsen költészet – csak a kutya marad meg mellette. Amikor a költő a prózához fordul – mutat rá Pálfalvi –, az általában nem pusztán egy esztétikai választás, hanem egzisztenciális jelentősége is van, valami korábbi folytathatatlanná válását tanúsítja. (Jó példája ennek Kosztolányi a trianoni békediktátum előtti és utáni műveinek összevetése.)

Oláh Gergely

A Tizenegy tizenegy fejezetből áll. (Lehet, hogy ennyire szemtelenül egyszerű oka volna a címadásnak?) A főszöveget azonban követi egy bizonytalanabb státuszú, Plusz végtelennek titulált toldalék, utószó. Ez a kvázi vége főcím már egyes szám első személyben szól, fokozva az önéletrajziság és a fikció egymásba szálazódását. Mintha annak az életanyagnak a sűrítménye lenne, amelyből a regénytrilógia dolgozott. Félelmetes mennyiségű tényanyag és valós adat akkurátus rögzítését követhetjük végig szinte utcakőről utcakőre haladva. Feszül egy (látszólagos) ellentmondás e pontosság és maga a rögzítő, a „mester” karaktere között, aki mindeközben permanens bódultságban tölti az életét. Ám rögtön világossá válik a helyzet, amint felskicceljük magunk elé a terrénumot, amelyen a mesterrel együtt mozgunk. Valójában egy szűk térről van szó, és mindig ugyanarról a térről.

Świetlickit a város(ok)ban kulmináló kakofón massza topográfiája érdekli, ennek mechanizmusait igyekszik nagy gonddal megrajzolni. Az otthon és az idegenség összezavarodása, az otthon közepén megképződő párialét alapvető problémái a regénynek. Ahogy Krakkót (és általánosabban Közép-Európát) elözönlik a turisták, a belföldi embertömegek, a modern technológia, a kapitalista infrastruktúra, és a város elidegenedik önmagától, úgy képezi le ezt metonimikusan a „mester” is a maga köreiben, a maga kényszeres repetícióval megtett körsétáival.

Oláh Gergely

Ilyen, amikor az idő eljárt valaki fölött – L. Varga Péter a Harry Potter-regények történelemprofesszorával von párhuzamot, aki egyszer elaludt óratartás közben, majd álmában meghalt, ám mivel nem vette észre a saját halálát, felébredt, és szellemként azóta is történelmet tanít. A fizikai halál előtt véget érő életről van szó, arról a pontról, ahonnan már minden csak a kipörgés, a plusz akármennyi, a „plusz végtelen”. Pálfalvi Lajos olvasatában ez Marcin Świetlicki önértelmezése: a gyerekszínész (szimbolikus), aki nem képes felnőni, és így megöregedni sem tud, egy ponton mégis rádöbben, hogy meghalni viszont igen. Ez a belátás állhat a regény gyújtópontjában.

Fotók: Oláh Gergely Máté

nyomtat

Szerzők

-- Csoboth Dorka --


További írások a rovatból

irodalom

Szeifert Natália: Örökpanoráma, Kalligram, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

Laurent Charbonnier & Michel Seydoux: A tölgy ‒ Az erdő szíve
Desiré Central Station 2022 – No Filter
Bernáth Szilárd: Larry
Piros orr mesék - kötetbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés