bezár
 

irodalom

2009. 08. 11.
A Kazinczy-évfordulóra emlékeznek a Tokaji Írótábor résztvevői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Élő nyelv, élő irodalom - Hagyomány és kihívások címmel szerdán kezdődik a 37. Tokaji Írótábor, amelynek résztvevői idén Kazinczy Ferencre is emlékeznek.

Mintegy kétszáz résztvevőt, szakmai érdeklődőt, pályatársat, írókat, költőket, esszéírókat, esztétákat, irodalomtörténészeket várnak a 37. Tokaji Írótáborba, amelyet augusztus 12. és 14. között szerveznek meg. A tanácskozásoknak és a kiállításoknak hagyományosan idén is a borok fővárosa, azaz Tokaj ad otthont, ám alkalmi helyszíne is lesz a rendezvénynek, ugyanis Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából Széphalomban is vendégeskednek - mondta Sáray László, a kuratórium titkára az MTI-nek.

Az írótábor címe utal a rendezvény fő témájára is, amely idén - a magyar nyelv évében - a magyar nyelv. Ennek megfelelően a szakemberek a nyelv általános helyzetéről, sorsáról, megújításáról is tanácskoznak. A magyar kortárs irodalom képviselői szerdán e témában plenáris ülésen vehetnek részt, majd munkacsoportokban vitatják meg a nyelvőrzés, nyelvújítás kérdéseit.

A csütörtöki program szerint Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában folytatódik az esemény. Kazinczy Ferenc emléke előtt tisztelegnek a Tokaji Írótábor résztvevői, majd megtekintik a múzeum kiállításait, és csoportokban folytatják a munkát.

Az írótábor utolsó napján - pénteken - Kazinczy Ferenc és Radnóti Miklós emléktáblájának avatása mellett filmvetítés színesíti a programot, és zárásul a hozzászólásokkal értékelik a háromnapos eseményt.

prae.hu


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről

Más művészeti ágakról

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Frankenstein a Vígszínházban
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés